Régóta nem volt már Forma 1-es játék számítógépekre, hiszen jó ideig a Sony nem volt hajlandó PC-re is elhozni a száguldó cirkuszt, de ez hál istennek megváltozott, ugyanis a Codemasters tavaly megszerezte a licenceket, és nyomban neki is láttak a játék fejlesztésének, amiről egyelőre csak keveset tudunk.

Annyi biztos, hogy a program tartalmazni fogja az idei versenynaptárat és a szabálymódosításokat, ráadásul a GRID-ben már bizonyított EGO Engine fog dübörögni alatta, tehát a látványra nem lesz panasz. Annál is inkább, hiszen a pályákat egy különleges lézeres eljárással tapogatták le, így minden repedés, pukli és fűcsomó helyén lesz, ráadásul ezek fontos szerepet játszanak majd, ugyanis nagyon oda kell figyelni ha szimulátor módban (lesz egy könnyített arcade mód is) játszunk, hiszen egy aprócska hiba is karambolhoz vezethet.

A játékból két kiadás készül; az egyik, jócskán lebutított grafikával Nintendo Wii-re és PSP-re még idén meg fog jelenni Formula One 2009 címen. A másik, technikailag fejeltebb verzió azonban csak a jövő év közepén fog napvilágot látni, de hogy enyhítsük a várakozást, bemutatjuk az első képeket, amikről a Famitsu magazin stábja azt állítja, hogy az EGO Engine-nel készültek, tehát a PC-re és next-gen konzolokra készülő játék is ilyen szép lesz, bár én ezt a kijelentést fenntartásokkal kezelem.