Fable: egy ok a válásra
Olyan meló ez a játékfejlesztés, amit ha nem csinál az ember szívvel-lélekkel, akkor ott ette meg a fene, ám a túlzott hajtás sokszor családokat és barátságokat rombolhat szét -- pont úgy, mint a Fable fejlesztése során.
Érdekességképpen a tervezőmester elárulta, hogy régebben úgy születtek az új játéktervek, hogy ő bejött az irodába -- néhány feles elfogyasztása után -- és kijelentette, hogy valami nagyon jó ötlet jutott az eszébe. Ezt a rendszert persze azóta már megszüntették, helyette egy pár fős kreatív csapat dolgozza ki az új játékok alapkoncepcióját, főleg arra koncentrálva, hogy szórakoztató legyen a játékmenet. Ebben a szakaszban aztán egy jó ideig megrekednek, ami cseppet sem költséghatékony, de Peter szerint ez így van rendjén, ugyanis a lehető legjobb játékokat szeretnék elkészíteni.
Ne feledjük, a Lionhead berkeiben jelenleg legalább két játék készül (Projekt X, Fable 3), amikről a reményeink szerint a jövő heti GDC-n hallani is fogunk valamit, igaz, Molyneux azt tervezi, hogy a beszédében csak a fejlesztés tervezési szakaszáról fog mesélni; arról, miként alakul ki egy új ötlet a kísérletezgetéseik közepette.