A Fade to Silence egy különös esete annak a jelenségnek, amit Early Accessnek hívunk. Bejelentése körül volt némi felhajtás, végtére is a 2017-es The Game Awardson mutatkozott be egy előzetes formájában, majd ugyanabban az évben és hónapban megérkezett PC-re, ahol a Steam „korai hozzáférés” programjában talált otthonra. Kezdetben pár szponzorált videó képében a YouTube-on találhattunk róla Let’s Play videókat, majd a játszható változatot néhány nevesebb rendezvényre is kivitték, ám hamar elcsendesedett a játék körüli minimális zaj, és a Fade to Silence népszerűsítése látszólag véget ért. A fejlesztés szépen lassan döcögött tovább, a program nem zavart sok vizet, és lassan el is felejtődött, méghozzá annyira, hogy mindezidáig a Guru Early Access rovatába sem került bele.
Így a tél vége felé közeledve ideálisnak tartottuk, hogy búcsúzásként belevessük magunkat a Black Forest Games legújabb játékának kipróbálásába. A stúdió neve ismerős lehet azoknak, akik egy ideje már a magazinnal tartanak, ugyanis ezek a srácok készítették egy korábbi teljes játékunkat, a Giana Sisters: Twisted Dreamst, illetve olyan más programok létrejöttéért voltak felelősek, mint a Helldorado, a Rogue Stormers vagy éppen a 2017-es Bubsy: The Woolies Strike Back. Utóbbi játék kiadását követően érkezett a Fade to Silence.
HIDEG VAN, ÉS FÁZOM
Már a képek is eléggé magukért beszélnek, ha a Fade to Silence (eredeti nevén és/ vagy munkacímén White Silence) témájáról beszélünk. A történet szerint beköszöntött a világvége, és a posztapokalipszis közepén vagyunk. Pokolbéli lávatenger helyett jég és hó fedi a Földet, de nem kell félni, démonok azért akadnak, hogy meglegyen a biblikus végítélet hangulata. A fagypont alatti átlag már önmagában is kellően megpróbáltató, ám nem csak a dermesztő hidegtől kell tartanunk, hiszen itt van még az a „korrupció”, ami jelen esetben nem politikai, hanem mágikus eredetű. Ez a fekete mágia megrontja és élhetetlenné teszi a környezetet, valamint feltehetőleg a fentebb említett démoni lények létrejöttéért is felelős.
Ebben a rideg világban a játékos Ash szerepét ölti magára, akinek van egy különleges adottsága. A jeges telet uraló szörnyekhez hasonló lény tanyázik a férfi testében, egy ismeretlen entitás, akire a játék csak „belső hangként” hivatkozik, mivel főbb ismertetőjelei, hogy halála esetén új életet lehel Ashbe (ám nem végtelen mennyiségben!) és irtózatosan sokat beszél. Na, persze, nem egy Claptrap féle vicceskedő figuráról van szó, hanem egy igazi ünneprontóról, aki a földbe döngöli az ember önbizalmát és becsmérli mindazt, amit útja során elért. Ilyen lelkitárssal kinek kellenek ellenségek? Az első 15-20 percben érdekesnek érződik a figura, végtére is egy olyan szerzeményről beszélünk, akinek külseje sötét, kissé egy dementorra hajaz, és kísérteties hangon beszél. Belső hangunkat azonban rövid időt követően legszívesebben örökre elnémítanánk, mert az egy dolog, hogy ijesztőből idegesítővé válik, de gyakorlati haszna sincs, egyedül annyit tesz értünk, hogy negatív gondolatokkal tömi Ash fejét, akinek jobb dolga is van annál, minthogy rá figyeljen.
Főhősünk ugyanis nem a túlélő játékokban megszokott magányos farkas, hanem családapa, egy 12 éves lány, Alice édesapja. Attól nem kell tartanunk, hogy a Fade to Silence által kínált túlélőkaland egésze egy túlméretezett escort mission, bár az elmondottak alapján simán lehetne az is – de Alice inkább csak motivációként és esetenként információforrásként szolgál. A nyílt terepű játékban való csatangolásaink során össze fogunk találkozni újabb karakterekkel, akik túlélték a globálisra dagadt szibériai télre emlékeztető kataklizmát, ők pedig csatlakoznak kis közösségünkhöz. Mind a nyolc hozzánk csapódó ember egy-egy feladatot lát el: Tua például a Fade to Silence Leeroy Jenkinseként elsőként rohan a csatába, persze ezt taktikusan teszi, mivel ő a csapat tankja, aki a legtöbb sebzést fogja fel, de ott van még Rhys, aki izmai helyett főként az elméjét állítja csatasorba, és a rontást kutatva próbál megoldást találni arra, miként vethetnének véget a végtelen télnek.
ÉS MÉG FORRALT BOR SINCS
A felütés és a látványvilág tekintetében a Fade to Silence kiemelkedik a túlélő, akció, kaland zsáner darabjai közül, a megvalósítás azonban hagy némi kívánnivalót maga után. Először is a játék elsősorban egyjátékos tartalommal lett megtelítve, ahol más játékosok helyett az elemekkel és a ránk leselkedő ellenfelekkel kell megküzdenünk. Kooperatív mód is akad, ám hagyományos co-op élmény helyett és dedikált szerverek híján a partnerünk csak hozzánk tud csatlakozni, egyfajta segítőként. A célunk ugyanaz, mint minden túlélőjáték esetében: gyűjtögessünk, craftoljunk, és nyissunk meg új területeket, amíg bírjuk ép bőrrel. Szerencsére ezek a teendők egymásra épülnek. A térképen barangolva találhatunk olyan helyeket, amiket a már sokat emlegetett sötét természetfeletti erő ural. Ezeket a területeket azzal tisztíthatjuk meg a káros elemektől, hogy megküzdünk egy halom rémlénnyel, és kézrátétellel száműzzük a csápos feketeséget. A tisztogatás azért hasznos, mert egyrészről megszűntetjük a romlást, másrészről pedig élhetővé tesszük a területet, új menedékeket nyitunk meg, és a környéken található nyersanyagok is használhatóvá válnak. Utóbbira a craftoláshoz van szükségünk, hiszen ilyen módon juthatunk fegyverekhez, páncélzathoz és gyógyszerhez, hogy csak az alapokat említsem.
Azért ne veregessük magunkat vállon, csak mert sikerült megnyitnunk egy újabb menedéket. A környéken tanyázó lények nem veszik jó néven, ha kitoloncolják őket, ezért rendszeresen támadásokat indítanak ellenünk. Ilyenkor jó, ha a kezünk ügyében van az íjunk pár szál nyíllal, vagy egy bozótvágó, amivel megnyeshetjük a csápos ellenfeleket, ugyanis a rohamok visszaverése nem taktikai képernyőn keresztül történik, hanem valós időben kell akcióznunk. A Fade to Silence harcrendszere eléggé fapados, Ash könnyebb és keményebb támadásokkal csaphat oda az ellenfeleknek, elbukfencezhet az útjukból, vagy éppen blokkolhatja a csapásaikat. Minden mozdulat a staminából táplálkozik, erre muszáj lesz odafigyelnünk és taktikusan megközelítenünk a küzdelmeket.
A stamina mellett az életerő méter az, amire különösen oda kell figyelnünk. Amikor terepen vagyunk, a nagy hideg miatt passzívan, magától esik a HP-nk, plusz az éhség miatt is legyengülünk. Utóbbira egyszerű megoldást a vadászat vagy az elhagyatott házakban talált élelem elfogyasztása jelent, előbbire a szélvédett zugok és a tábortűz az orvosság. Ha huzamosabb ideig nem sikerül felmelegednünk, akkor a HP csíkunk fokozatosan befagy, és csak addig töltődik újra, amíg a jeges csíkot el nem éri. A tűz pedig, amennyire fontos eszköz, annyira halálos is, mivel magához vonzza a gonosz szerzeteket, akik nyugalmunk közepette ránk támadhatnak.
És nagyjából ennyiben ki is merül a Fade to Silence. Legalábbis a korai hozzáférésű verzió, ami a tervek szerint idén válik végleges és teljes egésszé. Nagyobb területtel, komolyabb kooperációval, mindenféle extrákkal. Az viszont már most látszódik, hogy ez nem egy világmegváltó játék, de ha az ember egyszer túlteszi magát a monotonitáson, akkor egészen élvezetes kalandban lehet része, mivel megvannak a program nagy pillanatai. Azt például kevés produkció mondhatja el magáról, hogy van benne kutyaszán, amit koromfekete farkasok húznak – ami azért elég menő.
