• A Fall Guys fejlesztői is felveszik a kesztyűt a csalók ellen
  • Eleinte csak egy külön szigetre száműzték őket

A Mediatonic nemrégiben jelentette be, hogy hamarosan a Fall Guys is megkapja azt a csalásellenes szoftvert, melyet a Fortnite is használ. Amíg pedig várunk a frissítésre, addig megosztottak velünk egy érdekes történetet arról, hogyan bántak el eleinte a csalókkal.

fall-guys-kulon-szigeten-zartak-ossze-a-csalokat-de-vegul-ezt-is-be-kellett-zarni.jpg

Amikor elindult a játék, akkor eleinte nagyon óvatosak voltak, hiszen véletlenül sem szerettek volna olyan játékost bannolni, aki valójában nem csalt. Ezért létrehoztak egy szigetet, amit Cheater Islandnek neveztek el, és a matchmaking során automatikusan ide tették át azokat, akik kapcsán megbizonyosodtak arról, hogy nem tisztán játszanak.

A rendszer úgy tűnt, hogy működik, hiszen egy idő után volt annyi csaló, hogy a matchmaking gördülékenyen menjen a cheaterek között, és még egy kiskaput is sikerült bezárniuk, ami lehetővé tette, hogy barátokkal közösen belépve kikerüljék a csalók ezt a titkos szigetet. Nemrég azonban elkezdtek felbukkanni olyan videók, melyeken látszólag Cheater Island meccsek mennek, de valójában nem tudják 100 százalékos bizonyossággal megállapítani. Ezért végül úgy döntöttek, hogy véget vetnek a szigetes bohóckodásnak, és egyszerűen csak nem engedik belépni azokat, akik csalnak.

Mindez persze csak átmeneti állapot, hiszen hamarosan érkezik a várva várt frissítés, amely végre beépíti a játékba az Epic Games anti-cheat technológiáját.