• Brutálisan nagy siker eddig a Fall Guys
  • Annyira, hogy valaki egy komplett LEGO készletet is tervezett belőle
  • Ami a jelek szerint a cég tetszését is elnyerte

Az idei nyár egyik legnagyobb meglepetése alighanem a Fall Guys. A Mediatonic színes, életvidám kompetitív játéka augusztus elején debütált PC-n és PS4-en, azóta pedig sikert sikerre halmoz. Rengetegen nézik például a Twitch oldalán, ahol a mai napig ott van a legnépszerűbb címek között, az eladásokat tekintve sincs okuk panaszra a fejlesztőknek, ha pedig mindez nem lenne elég, még az is lehet, hogy a játék megkapja majd a saját hivatalos LEGO készletét.

Nemrég ugyanis a LEGO közzétett egy sor készlettervet a LEGO Ideas oldalán, ezek között pedig ott szerepel egy olyan projekt is, melyet a Fall Guys pályái ihlettek. A szabályzat szerint egy-egy ilyen készletnek el kell érnie a tízezer szavazatot ahhoz, hogy a cég fontolóra vegye a kiadását, ez pedig a Fall Guys szettnek nemrég sikerült is, így most már nincs más hátra, mint izgatottan várni, mi lesz a döntés. Érdekesség egyébként, hogy nem ez az első videojátékos vonatkozású készlet a LEGO Ideas oldalán, tavaly például az Untitled Goose Game is felbukkant ugyanitt.

fall-guys-lego-keszlet-01.jfif