• Még múlt héten találták meg a játékosok a Fallout 76 fejlesztői szobáját
  • A Bethesda első körbe azokat bannolta, akik jártak a helyiségben
  • Most viszont már azoknak is időleges felfüggesztés jár, akik innen származó tárgyakat birtokolnak

Még előző hét végén érkezett a hír, hogy a Fallout 76 játékosai felfedezték a program fejlesztői szobáját. Ez egy olyan helyiség, ahol a játékban helyet kapott minden tárgy megtalálható, sőt, több olyan is, melyek még nem képezik a program részét, ezek valószínűleg egy későbbi frissítésben vagy kiegészítőben érkeznek majd.

A Bethesda első körben azokat a játékosokat bannolta, akik jártak ebben a fejlesztői szobában, most viszont, a fejlesztők lengyel Facebook oldalának tanulsága szerint, már azokra is lecsapnak, akiknél a helyiségből származó tárgyakat találtak. Az oldalon található kiírás tanulsága szerint erre azért volt szükség, mert a fejlesztő szobához csak azok a PC-s játékosok férhetnek hozzá, akik valamilyen illegális, harmadik féltől származó szoftver futtatnak.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!