• Licitre kerül az egyetlen ismert "Nintendo Play Station"
  • Ez a CD-ROM meghajtóval szerelt Super Nintendo prototípusa

Sokan talán nem is tudják, hogy a PlayStation története valójában a Nintendo háza táján kezdett el íródni, amikor is megszületett a "Nintendo Play Station" koncepciója, vagyis a SNES CD-ROM meghajtóval felszerelt változata a Sony közreműködésével. A két japán óriás együttműködéséből azonban végül nem lett semmi, a Sony pedig végül saját útra lépett, hogy aztán 1994-ben megszülessen az a brand, amely immáron huszonöt éve megkerülhetetlen a videojáték-iparban.

februarban-elarverezik-a-nintendo-playstationjet.jpg

A tömörített történelemórát követően azonban most ugorjunk vissza a jelenbe, az egyetlen ismert Play Station prototípust birtokló Terry Diebold ugyanis úgy döntött, ideje túladni a masinán, ami egyébként véletlenek egész során keresztül jutott el hozzá. Diebold a Heritage Auctions céget bízta meg a licit levezénylésével, amely február 27-én fog megkezdődni.

Hogy mennyit érhet a prototípus? Nehéz megmondani, hiszen korábban egy ilyen sem cserélt gazdát, emiatt a Heritage - szokásával ellentétben - nem is tett közzé becsült árat. Diebold annyit azért elárult, hogy egyszer visszautasított egy 1.2 millió dolláros ajánlatot - ebből kiindulva még az is simán benne van a pakliban, hogy átszámítva több mint egymilliárd forintot fizet érte valaki.