• Három stúdióra szakadt a Daybreak Games
  • Mindegyikük más-más játékkal foglalkozik majd

A Daybreak Games legutóbb éppen a Planetside Arenával próbálta meg bővíteni portfólióját, de a várt siker elmaradt. Olyannyira alacsony volt a játékosszám, hogy a még korai hozzáférésben levő program fejlesztését inkább leállították - valószínűleg ennek a következménye a most bejelentett vállalati átszervezés is.

A Daybreak Games három stúdióra vágta önmagát: megszülettek a Dimensional Ink Games, Darkpaw Games és Rogue Planet Games stúdiói, melyek mindegyike saját franchise-t kapott és a jövőben csak ezzel fog foglalkozni. Ezek sorban a DC Universe Online, mely mellett új MMO-projektbe vágnak még az idén; az Everquest, mely nevéhez hűen a jelek szerint sosem áll le; és a Planetside 2, mely mellett szintén új projektbe vágnak a harmadik stúdió emberei is.

daybreak-games-uj-studiok.jpg