A The Boysnak vége, de szerencsére nem kell sokat várnunk a következő szuperhősös sorozatra

A The Boysnak rengeteg megmosolyogtató, sírva röhögő és abszurd pillanatot köszönhetünk 2019-es debütálása óta. A készítők ugyan próbálkoztak egy Spin off sorozattal, de az amilyen könnyen jött, olyan könnyen el is ment. Most már se The Boys, se Gen V, ellenben jön Pókember!

Spider-Noir már hosszú ideje velünk van, hiszen képregényekben, animációs sorozatokban vagy videojátékokban (Marvel Snap, vagy akár a Shattered Dimensions) már találkozhattunk vele. Igazi hírnevét viszont a Pókember: Irány a Pókverzum vagy a Pókember: A Pókverzumon át című animációs filmek hozták meg neki szélesebb körben, élőszereplős formában pedig most először látjuk majd a karaktert.

Mit láthatunk a Spider-Noirban?

Ebben a sorozatban nem Peter Parkerrel fogunk találkozni. Főhősünk ezúttal Ben Reilly (Nicolas Cage, megformálásában, aki egyébként az animációs filmekben is megszólaltatta már Spider-Noirt), aki már rég túl van a középiskolán és magándetektív az 1930-as évek New Yorkjában, közben pedig ő a Pók is, akinek igazságérzete a bűntudatából és múltjából fakad. Akármennyire is akart felejteni, a régi démonok még mindig kísértik őt és visszatértek, így a Póknak újra szembe kell néznie velük. 

Mitől noir a noir?

Gyakorlatilag egy olyan képi világról beszélhetünk, amit leginkább egy esős novemberi vagy januári napnak tudnék leírni. Nyomasztó, sötét, a főhős, illetve főhősök erkölcsi szürkesége alap feltétel az ilyen művekben és a remény általában csak ideiglenes illúzió. Ezek a hősök sokszor nincsenek teljesen rendben fejben, de azért próbálnak rendet tenni a világban. Viszont még mindig egy Pókember sorozatról beszélünk, így találni benne bőven poént és humort, ami persze ebben a noirban-világban áthallásos lesz, sokkal inkább a karakter belső problémát palástolják majd, mintsem csak, hogy a színtiszta szórakozásért feleljenek.

A trailerből teljes mértékben látható, hogy a nyomasztó, csendesebb, lassú, noir hangulat hogyan szövi át ezt a sorozatot, megtörve az eddigi Pókember mintákat. De akinek ez sem elég, annak tudom javasolni, hogy nézze meg a sorozat előzetesét fekete-fehérben is.

Az előzettes alapján az már biztos, hogy Sandman (Jack Huston), Megawatt (Andrew Lewis Caldwell), Tombstone (Abraham Popoola) és Silvermane (Brendan Gleeson) feltűnik a sorozatban és mindegyikőjüknek a Pók mútjához lesz köze valószínűleg.

Hivatalos megjelenési dátum szerint május 27-én érkezik  Prime Videora a pókösztönnel rendelkező magánnyomozó önálló sorozata, de aki rendelkezik MGM3 előfizetéssel, ő már Május 25-én belevetheti magát az izgalmakba, mivel egyszerre adják ki, mind a nyolc részt a sorozat első évadából.