Az Angry Birds alkotóinak bejött az élet, ezt igen nehéz lenne tagadni. A 2009-ben mobiltelefonokon debütált ügyességi játék az elmúlt évtizedben sikert sikerre halmozott, a malacok és a madarak háborúja pedig 2016-ban átköltözött a mozivászonra is egy animációs film képében. Ahogy azt várni lehetett, a produkció tarolt a pénztáraknál (a mai napig a harmadik legsikeresebb játékból készített film a World of Warcraft és a Detective Pikachu után), és bár a kritikusok már közel sem fogadták ilyen lelkesen, nem is lehetett kérdés, hogy érkezik a folytatás.
Most pedig be is futott az Angry Birds 2. – A film, melyet az elsősorban a Nyomi szerencsétlen utazásai (The Marvelous Misadventures of Flapjack) atyjaként ismert Thurop Van Orman rendezett, és ami lényegében az első mozi cselekményét gondolja tovább. A kérdés már csak az, hogy vajon kellett-e ez nekünk?
Tűzszünet
Az Angry Birds 2. – A film története ott veszi fel a fonalat, ahol az első produkció abbamaradt. A röpképtelen madarak és a zöld disznók között továbbra is dúl a háború, Leonárd és Piros válogatott módszerekkel próbálnak borsot törni egymás orra alá. Az egyre inkább elmérgesedő konfliktusnak viszont egy pillanat alatt vége szakad, mikor kiderül, hogy a madarak és a disznók földje mellett létezik egy harmadik, jégbefagyott sziget is, amit az egyáltalán nem békés szándékú sasok laknak, akik szívesen terjeszkedésbe fognának.
A helyzet első pillantásra reménytelen, hiszen a sasok vulkán működtette szuperfegyvere sokkal messzebbre hord, mint a madarak vagy disznók csúzlijai, így Leonárdnak és Pirosnak nincs más választása: ki kell békülniük egymással, ha szembe akarnak szállni ezzel az új fenyegetéssel.
A történet innentől kezdve lényegében egy átlagos kalandfilm dramaturgiáját követi, azaz meglepni nagyon nem fog senkit, cserébe viszont abszolút kellemes, másfél órára gond nélkül le tudja kötni az embert, akkor is, ha idősebb fejjel ülünk be a moziba. Ezen túl pedig természetesen egy szerelmi szál is helyet kapott a filmben, de ez szinte teljesen rendben van, csak helyenként érződik egy kicsit erőltetettnek.
Robban a poénbomba
Az Angry Birds 2. elődje stílusát viszi tovább, azaz leginkább vígjátékként lehet rá tekinteni, ennek megfelelően pedig elég humoros is. A fiatalabb korosztálynak szánt film lévén persze a legtöbb poén elég egyszerű, de azért így is akad egy-két olyan momentuma a filmnek, amin idősebbként is jókat lehet mosolyogni. Az én kedvenc jelenetem például az volt, amikor főhőseink egy igen rossz (és valljuk be, kicsit ijesztő) sasjelmezbe bújva megpróbálnak ellopni egy másneskártyát az egyik őrtől a piszoárok mellett.
Persze a poénok egy része így is semmilyennek (sőt, néha már egyenesen kínosnak) érződik, valamint az alkotók hajlamosak túl is tolni a vicces szituációkat, ami hosszabb távon szintén zavaró lehet. Mindezek ellenére viszont az Angry Birds 2 humora meglepő módon jól működik, még akkor is, ha már nem igazán tartozunk a célközönség soraiba.
Depressziós mókavonat
A humor tehát a helyén van, ami viszont engem kifejezetten meglepett az Angry Birds 2 kapcsán, az az, hogy a film a poénkodás mellett nem ijedt meg a kicsit komolyabb témák feszegetésétől sem. Persze a cselekmény középpontjában továbbra is az áll, hogy Piros és barátai (illetve most már Leonárd) megmentik a világot, de azért a mellékszálak között előkerül egy-egy súlyosabb kérdés is.
Szerepet kap például a magány és a haszontalanságtól való félelem (Piros például egyenesen retteg attól, hogy mi lesz vele, ha Madárszigetnek többé nem kell majd a segítsége), de Büszke Sas múltjáról is kiderül, hogy korántsem olyan fényes, mint azt ő láttatni szeretné. Ezek a témák persze a legtöbb esetben csak nyomokban érezhetők, de azért így is komolyabbá teszik egy kicsit a film mondanivalóját, ami egyáltalán nem válik az Angry Birds 2 kárára.
Jöhet a trilógia?
Őszintén megmondom, én lepődtem meg rajta a legjobban, de nekem egészen tetszett az Angry Birds 2. – A film. A kritikusok már az első film kapcsán is megjegyezték, hogy szórakoztatóbb, mint egy appból forgatott produkciónak lennie kéne, és én is végig így éreztem a második rész kapcsán. A karakterek persze egyszerűek, ahogy a poénok jó része és maga a cselekmény is az, mégis, van valami az Angry Birds 2-ben, ami miatt egyértelműen jobb, mint az elődje, és ami miatt az ember simán elnézi másfél óráig.
Persze egymagunkban nem biztos, hogy megéri beülni rá, hacsak valaki nem az Angry Birds játékok elvakult rajongója, gyerekekkel viszont teljesen jó program lehet így augusztus elején egy mozizás erejéig.
