Pusztulatos kritikai értékelésekkel nyitott a Five Nights at Freddy’s 2

Egészen elképesztő, de a Five Nights at Freddy’s 2 annyira pocsék lett, hogy ZS-kategóriás filmeket utasíthat maga mögé.

A Five Nights at Freddy’s 2-vel kapcsolatban már az is gyanús volt, hogy a kritikák embargóját visszatartották a hivatalos külföldi premier előtt – most viszont már látni, hogy miért. Az első Five Nights at Freddy’s az egyik olyan Blumhouse-film lett, amely az elmúlt években jelentős bevételt hozott a stúdiónak: 20 millió dolláros költségvetéséből 297 millió dolláros bevételt termelt – ez majdnem annyi, mint a produkciós cég többi filmje összesen. A hét elején megjelent első reakciókból egyértelműen kiderült, hogy a Five Nights at Freddy’s 2 ugyanolyan kemény kritikákat fog kapni, mint elődje, de azt azért mi sem gondoltuk volna, hogy alacsonyabbra lesz pontozva. Márpedig ez a helyzet.

Jelenleg 59 kritika alapján 12%-on áll a Rotten Tomatoes oldalán, amivel sikerült az első rész alá mennie pontozásban. Egy fokkal viszont érdekesebb, hogy a nézői értékelések jóval pozitívabbak, és ezek összesített értéke immár meghaladja a 89%-ot. A hatalmas bevételi siker és a közönség általánosan pozitív visszajelzései után a Five Nights at Freddy’s 2 egy olyan film lett, amely egyértelműen arra törekszik, hogy minél többet mutasson be a horrorjáték-széria világából – ám erre nem vevő mindenki. Több kritikus a gagyi párbeszédeket, semmit sem érő karaktereket és szörnyű befejezést emelte ki, azonban ha rajongója vagy a játékoknak, és tetszett, amit a Blumhouse az első filmmel csinált, akkor úgy tűnik, hogy a folytatás pont neked készült! A nézői kommentek többsége szerint legalábbis egy igazi rajongónak brutális fan-service az egész második rész, és nekik ez bőven elég is. Aki pedig többet vár, az minek ül be rá a moziba?

Borítókép forrása: Cinemablend