• A tömeges bannolás az “AFK-farmereket” érintette
  • 1500 játékos három napos tiltást, 4000 pedig figyelmeztetést kapott

A Ubisoft elsőszámú megoldandó problémaként tekint az úgynevezett “AFK farmerekre”, akik a billentyűzetet otthagyva, vagy teljesen haszontalan módon “vesznek részt” a meccseken. Ezt elsősorban azért tehetik meg, mert nincs kirúgásukra lehetőség, másodsorban pedig a meccseken szerzett tapasztalati pont csak a végeredményt veszi figyelembe, nem pedig az érdemet - vagyis ugyanazt kapja az a játékos, ha csak a tájban gyönyörködik, mint aki mindig az első sorban aprítja az ellent.

Az ily módon visszaélést elkövető játékosoknak az első sor figyelmeztetést még múlt héten küldte ki a Ubisoft, a bannolásra most került sor, a második hullámban kiküldött intésekkel együtt. Ennek eredményeképp ezerötszáz játékost három napig letiltottak, négyezret pedig figyelmeztettek - ha pedig valamilyen csalást észlelnek, azért jár a végleges kitiltás. Bár csak tüneti kezelés, kezdetnek nem rossz, ha egy kis magánvélemény is megengedett, én azért szigorúbb lennék, a három nap édeskevés. Szerintetek?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!