A Games Done Quick idén először lép európai talajra: a legendás jótékonysági speedrun-esemény a kölni Gamescommal karöltve veti meg a közelben a lábát, ahol három napon át folyamatos élő műsorral várja majd a rajongókat – természetesen Twitch- és YouTube-közvetítéssel együtt. A megszokott GDQ-hagyományokhoz hűen a Gamescom GDQ is a világ legjobb speedrunnereinek gondosan összeválogatott mezőnyét vonultatja majd fel, az ügyesség, a közösség és a játékok pozitív hatásának ünneplése jegyében, az esemény során beérkező adományok pedig ezúttal is jótékony célokat szolgálnak majd. A résztvevő speedrunnerek jelentkezése május 4-én nyílik meg a GDQ weboldalán.
A Games Done Quick és annak többféle ízesítésben prezentált al-eseményei 2010 óta több mint 60 millió dollárt gyűjtöttek össze jótékony célokra világszerte, olyan szervezetek javára, mint az Orvosok Határok Nélkül vagy a Prevent Cancer Foundation. Az európai esemény bevételei a Gaming for Democracy kezdeményezést támogatják majd, amely a játékkultúrán keresztül igyekszik erősíteni az állampolgári szerepvállalást és a demokratikus értékeket.
Ashley Farkas, a GDQ tulajdonosa szerint az idei esemény különleges lehetőséget teremt azoknak a speedrunnereknek is, akiknek eddig nem volt módjuk elutazni az Egyesült Államokba – sajnos való igaz, hogy a "műfaj" jelentősen nagyobb teret nyert a tengerentúlon, nem utolsó sorban pontosan az olyan események miatt, mint a GDQ. Idén nyár végén tehát az európai közönség végre akár a Gamescomra látogatva, saját szemével láthatja élőben, ahogy a játékosok emberileg elképzelhetetlen sebességgel darálják végig a kedvenc címeiket, ezzel nemes célt szolgálva.
Borítókép forrása: GDQ