• Érkezik a Ghostrunner 2
  • Konkrétumok egyelőre nem ismertek

A 505 Games idén márciusban jelentette be, hogy felvásárolták a Ghostrunner jogait, ami előrevetítette, hogy komoly terveik vannak a játékkal, amit később meg is erősítettek, hiszen kiderült, hogy a PS5 és az Xbox Series verziók mellett számos egyéb frissítés is várható cyberpunk akciójátékhoz. Most pedig kiderült az is, hogy a One More Level csapata már dolgozik a folytatáson.

A Ghostrunner 2 kapcsán konkrétumokat egyelőre nem árult el a kiadó, csupán azt, hogy PC, PS5 és Xbox Series platformokra érkezik a parkour elemekkel dolgozó játék folytatása. A megjelenés dátuma azonban jelenleg még nem ismert, mint ahogy az első képekre és videókra is várnunk kell még.