• Megérkeztek az első képek a Gladiuxról
  • Ez egy gladiátoros arénaharcos játék lesz
  • PC-re és ismeretlen konzolokra érkezik valamikor jövőre

A Starcaster Games csapata igazán komoly hírnévre nem tett szert eddig, hiszen olyan játékok fűződnek a nevükhöz, mint a So Many Me vagy az A.R.E.S. Extinction Agenda, most azonban egy igazán figyelemfelkeltő projektről rántották le a leplet, ami nem más, mint a Gladiux.

A Gladiux - ahogy arra a címe is utal - a gladiátorküzdelmekről szól majd, visszarepítve bennünket az ősi Rómába. Maga a játékmenet is erre fókuszál, vagyis arénaharcokra számíthatunk - méghozzá igencsak véres kivitelben, ahogyan arról az első képek is árulkodnak.

A játék egyébként az Acquire birtokában lévő (ők a játék kiadója) Gladiator Begins remake-jének indult, végül azonban félig reboot, félig új franchise lett belőle, ezért is az új név.

A Gladiux megjelenése valamikor 2020-ban várható, PC-re és egyelőre meg nem nevezett konzolokra. Utóbbi kapcsán rákérdeztek arra, hogy a PS5 képben van-e, amire a fejlesztők azt válaszolták, hogy teljesen nyitottak ilyen téren, úgyhogy nem kizárt, hogy akár a konzol nyitókínálatában is ott figyelhet majd a játék.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!