Már elérhető a God of War 3 Remastered PC-s verziója, de nem a Sonynak köszönhetően

A Felipe Prado által jegyzett nem hivatalos port nem csupán a képkockaszámon javít, de még billentyűzettámogatást és csalásokat is tartalmaz.

Mivel a Sony néhány próbálkozást követően hátat fordított a PC-s közösségnek (legalábbis, ami az egyjátékos programokat illeti), elég kicsi az esélye annak, hogy személyi számítógépekre is ellátogat Kratos harmadik számozott kalandja. A PlayStationnel nem rendelkező játékosoknak tehát be kell érniük a skandináv mitológián alapuló felvonásokkal, amik ugyan fantasztikusan sikerültek, de az előzmények nélkül ugyebár nem kerek egész a sztori. Ezen igyekszik segíteni a Felipe Prado nevű illető, aki Redditen jelentette be tegnap, hogy már az elejétől a végéig pörgethető a God of War 3 Remastered nem hivatalos PC-s portja. 

God of War III Remastered running natively on Windows, playable start to finish
by u/Professional-Main227 in decomps

Bizony, jól olvastátok, már Windowson is hasít a széria legjobbnak tartott darabja, méghozzá nem is akárhogy, az alkotó ugyanis átlag 144fps-t ért el egy RX 6700 XT segítségével, mindezt 1080p mellett. A jelenlegi verzióban elvileg előfordulhatnak kisebb-nagyobb bugok (különös tekintettel a textúrákra), de ez semmit sem von le az alkotó érdemeiből, aki még olyan extrákkal is megspékelte a Santa Monica Studio remekművét, mint a billentyűzettámogatás, az FSR 1, a csalások és az orb/sebzés módosítók. Magát a játékot viszont értelemszerűen nem tartalmazza a pakk, szóval csak akkor látogassatok el GitHubra, ha rendelkeztek egy példánnyal. Ami a port technológiai hátterét illeti, számomra még magyarul sem teljesen érthető a leírás, szóval változtatás nélkül bedobom azok számára, akik otthonosan mozognak ebben a világban:

Mivel a PS4 x86-64 architektúrájú, a játék eredeti futtatható állománya közvetlenül a CPU-n fut, a kifejezetten ehhez a játékhoz írt futtatókörnyezet pedig lecseréli a PS4 rendszerkönyvtárait. GPU oldalon a shadPS4 videómagja dolgozik – kiegészülve cuesta4 God of War 3-hoz készült javításaival –, és ez fordítja le a PS4 GPU-utasításait és shadereit Vulkanra. Tehát a CPU-oldal natív, a grafika pedig fordított.

Gesundheit! A God of War 3 Remastered PC-s verziójának futtatásához 64-bites Windows 10/11-re, Vulkan 1.3-as, naprakész driverrel felvértezett videókártyára és a program eredeti példányára van szükség – előre is jó szórakozást kívánok azoknak, akik működésre tudják bírni a portot!

Borítókép forrása: PlayStation Store