• A God of War 2018 elején jelenik meg PS4-re
  • A harcrendszer és a történetmesélés is megváltozott
  • A Sony nagyon bízik a játékban

Nagyjából az E3 óta nem hallottunk a 2018 elején érkező God of Warról. Most viszont Asad Qizilbash, a Sony Interactive Entertainment marketingosztályának alelnöke ejtett pár szót a játékról. Persze ennek nagy része dicséret volt, nem is visszafogott. Szerinte a Sony Santa Monica egy fenomenális csapat, az általuk készített God of Wartól pedig eldobjuk majd az agyunkat. Szóval, mint kiadó, a Sony meglehetősen magabiztos a játékkal kapcsolatban.

Emellett megemlítette, hogy lesz néhány szignifikáns változás a korábbi részekhez képest, amit már a korábbi videókból mi is láthattunk. Kratost egy csendesebb, nyugodtabb életszakaszában irányíthatjuk ezúttal, így sokkal inkább karakterközpontú lesz a történet. A csaták inkább egy az egy, legfeljebb kettő ellen felállásban zajlanak, s bár továbbra is brutális lesz, több taktikázás igényelnek majd.

Érdekesség, hogy Kratos Leviatán Fejszéjét ugyanazok a törpék (név szerint Sindri és Brokkr) készítették, mint Thor kalapácsát, és Qizilbash szerint fejleszthető lesz.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!