Az Amazon úgy gondolta, hogy szebbé teszi a God of War rajongók napját azzal, hogy kiadják az első hivatalos képet az élőszereplős sorozatból. A God of War az egyik legnépszerűbb exkluzív a Sonynál, úgyhogy nem kis elvárások elé néz a Prime Video kínálatába érkező sorozat, amely stílszerűen a 2018-as reboot-játék történetét fogja feldolgozni – és ha sikeres lesz, akkor biztosan megyünk tovább a Ragnarök felé. Az Amazon most végre bemutatta az első hivatalos képet a sorozatból, de ez eléggé megosztotta a fanokat.
Callum Vinson alakítja Atreust, viszont több kommentelő szerint egyszerűen túl fiatalnak tűnik a karakterhez. Ryan Hurst (Kemény motorosok) kapta Kratos szerepét, és ő azért már közelebb áll Spárta szelleméhez, viszont egyesek kiemelték, hogy nem túl izmos a szerephez. Vannak, akik szerint az egész olyan, mint egy rossz cosplay-kép, de azért persze akadnak sokan, akik örömmel fogadták a fotót és kiállnak az Amazon mellett. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a sorozat jelenleg nagyon korai fázisban jár még. Benne van a pakliban, hogy az Amazon épp a visszajelzések alapján alakít majd a karaktereken, mondjuk lezavarják Hurst-öt az edzőterembe gyúrni pár órát minden nap. De ha nem is változtatnak semmin, akkor sem szabad leírnunk előre a sorozatot. Ebből még bármi lehet, és őszintén szólva már az is hatalmas dolog, hogy be merték vállalni az élőszereplős adaptációt ebből a legendás franchise-ból.
Borítókép forrása: Prime Video