Akkora lett a GTA 6 térképe, hogy a fejlesztők is eltévednének Leonidában

Brutálisan nagy térképpel vár mindenkit a GTA következő része – konkrétan maguk a fejlesztők is lazán el tudnának tévedni benne.

Mindegy GTA óriási térképpel rendelkezett a maga idejében, viszont a GTA 6 térképének mérete már önmagában is komoly kihívást jelentett a Rockstar Games számára. A stúdió egyik vezetője, Rob Nelson szerint a játék világa annyira hatalmasra nőtt a fejlesztés során, hogy jelenleg valószínűleg egyetlen fejlesztő sincs a csapatban, aki Leonida minden egyes részét pontosan ismeri. Nelson az IGN-nek beszélve részletesebben is kitért arra, milyen nehézségekkel jár egy ekkora nyílt világ megalkotása. A Rockstar számára a GTA 6 fejlesztése tulajdonképpen egy új kezdetet jelentett, miközben a stúdió az előző részekben már lefektetett alapokra próbált építeni. A projekt több mint egy évtizede készül, és ez idő alatt a világ folyamatosan bővült és alakult. A GTA 6 helyszíne ugyebár Leonida, amely a valós Florida sajátos, Rockstar-féle változata. A hatalmas államon belül természetesen Vice City a legfontosabb városi terület, de a játék ennél jóval többet kínál. A hivatalosan bemutatott régiók között megtalálható többek között a Leonida Keys, Grassrivers, Port Gellhorn, Ambrosia és a Mount Kalaga National Park is.

Kép forrása: Rockstar Games
Kép forrása: Rockstar Games

Bőven lesz tehát látnivaló a városon túl is! A Rockstar célja az volt, hogy Leonida minden régiójának legyen saját hangulata, karaktere és története. A stúdió már a fejlesztés korai szakaszában kutatócsapatokat küldött Floridába, hogy személyesen tanulmányozzák a környezetet, az épületeket, a településeket és az emberek életét. Éppen ezért a GTA 6 térképét nem is a sztori megírása után készítették el. A világ, a karakterek és a történet párhuzamosan fejlődött, így a Rockstar már a tervezés korai szakaszában azt kereste, milyen helyszínekre van szükség ahhoz, hogy a történet megfelelően működjön. Vice City mellett például fontos szerepet kapott a mocsaras Everglades ihlette terület és a vidéki közösségek világa is. Rob Nelson szerint a karakterek tulajdonképpen vezetőként szolgálnak a világban. A történet szereplőin keresztül a játékos folyamatosan új környezetekbe és társadalmi rétegekbe kerülhet. Egyik pillanatban egy drogüzlet miatt kerülhetünk bajba, később egy rendőrségi akcióban találhatjuk magunkat, majd az Everglades vagy Vice City éjszakai klubjai következhetnek.

A fejlesztés hosszúsága szintén jól érzékelteti a projekt léptékét. A Rockstar a GTA 5 megjelenése óta dolgozik a következő számozott epizódon, vagyis több mint 13 évnyi fejlesztés áll a GTA 6 mögött. Ez idő alatt nemcsak a technológia fejlődött hatalmasat, hanem maga a játék koncepciója is folyamatosan bővült. A világ méretére vonatkozó információk szerint a GTA 6 térképe körülbelül kétszer akkora lehet, mint a GTA 5-é, és nagyjából háromszor akkora, mint a Red Dead Redemption 2 világa. A pontos hivatalos területméretet a Rockstar egyelőre nem közölte, de a fejlesztők nyilatkozatai alapján egyértelmű, hogy ez lesz a stúdió eddigi legnagyobb és legösszetettebb játékvilága. A nagy méret önmagában azonban nem sokat érne, ha Leonida üres lenne. A Rockstar ezért rengeteg aktivitással, NPC-vel, bejárható épülettel, véletlenszerű eseménnyel és felfedeznivalóval töltötte meg a világot. A fejlesztők korábbi nyilatkozatai szerint még az egyes helyiségeket is mind kézzel tervezték meg, így egy eldugott lakás vagy üzlet sem pusztán egy generikus háttérelem lesz.

Borítókép forrása: Rockstar Games