Létezik olyan forgatókönyv, hogy kisiklik a GTA 6 hype-vonata?

A Rockstar Games egyik korábbi alkalmazottja szerint harmadik alkalommal már biztosan nem halasztják el a Grand Theft Auto 6-ot, az ugyanis az érdeklődés végét jelentené.

Bármennyire is számítottunk arra, hogy egyfajta bocsánatkérés gyanánt a Rockstar Games kiadja a GTA 6 harmadik előzetesét az újabb halasztás miatt, ebből sajnos nem lett semmi, hiába kötögették tehát a pontokat az internet önjelölt nyomozói. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a stúdiónak most vannak nagyobb gondjai a marketing gépezet üzemeltetésénél, hiszen már az Egyesült Királyság miniszterelnöke is vizsgálódik a közelmúltban történt kirúgások ügyében, melyek a Rockstar szerint bizalmas információk szivárogtatása miatt történtek, ám az Independent Workers’ Union of Great Britain (IWGB) úgy véli, szakszervezet-ellenes lépés áll a háttérben.

Az új látnivalókra vágyó rajongókat persze nem igazán érdeklik holmi botrányok, éppen ezért szomorú, hogy 3. trailer nélkül kell búcsút vennünk 2025-től (persze van még néhány nap az évből), de vajon mennyire tekinthető biztosnak a 2026. november 19-i megjelenés?

Nos, egy korábbi Rockstar alkalmazott szerint akár elő is vehetjük a követ és a vésőt, mivel szerinte biztosan nem lesz több csúszás, bármilyen állapotban is legyen a Grand Theft Auto 6 jövő novemberben. „Ha a Rockstar Games ismét elhalasztja a GTA 6-ot, akkor lényegében megszűnik a játék körüli felhajtás” – fogalmazott Mike York az Esport Insidernek adott interjúban (via GamesRadar+). „Jelenleg senki sem keres rá a GTA 6-ra. Mindenki tudja, hogy nincsenek hírek, tehát nincs is miről beszélni. Van egy pont, amikor annyiszor elhalasztasz valamit, hogy feldühíted vele az embereket” – tette hozzá az egykori animátor, aki a GTA 5-ön és a GTA Online-on is dolgozott.

Forrás: Rockstar Games
Forrás: Rockstar Games

York úgy véli, a november már csak azért is tökéletes időpont, mert egy hónappal karácsony előtt jóval nagyobb az emberek vásárlási kedve, bár a GTA 6 esetében igazából teljesen mindegy az időpont, hiszen július közepén is úgy vinnék a játékosok, mint a cukrot. Bízzunk benne, hogy valóban ez a végleges megjelenési dátum, ám abból kiindulva, hogy a világ talán leginkább várt szórakoztatóipari termékével állunk szemben, a Rockstar nem igazán engedheti meg magának, hogy egy bugos, optimalizálatlan alkotás guruljon ki a garázsából.

Borítókép forrása: Rockstar Games