Nagyon sok rendező próbálta már megszerezni a Grand Theft Auto megfilmesítésének jogát. Igazság szerint a GTA 3 óriási sikere után egyértelművé vált, hogy ebben bizony hatalmas pénz lehet másfajta műfajon belül is. A Rockstar csapata azonban évről-évre visszautasított minden ilyen típusú ajánlatot, hiszen féltették gyermeküket (hogy nézne ki, ha valami gyatra film készülne egy több millió példányban eladott játékból?). Igen ám, azonban még a tavalyi év folyamán beadták nagy nehezen a derekukat egy ismeretlen rendezőnek, aki az információk szerint Eminem főszereplésével szerette volna bemutatni a mozivásznon a GTA világát (tízmillió forintos kérdés: mégis melyik várost?). Mielőtt azonban elkezdődhetett volna a forgatás, a Rockstar mégis felbontotta az egyezséget a stúdióval, mivel az nem egyezett meg a fejlesztőcsapat elképzeléseivel - nyilván itt-ott túl nagy volt az eltérés a játékhoz képest. Egyszóval nem készül GTA-film, részemről pedig nem történt nagy csalódás.
GTA-film készült volna
Megrázó dolog, ha az ember hirtelen megtudja, hogy készül egy GTA film. Az viszont véleményem szerint még inkább megdöbbentő, ha utólag tudja meg, hogy már le is fújták a projektet.