A parti 2009. szeptember 11-én, pénteken lesz megtartva a Westend bevásárlóközpontban található Media Marktban. A szervezők három fős (dob-gitár-ének) csapatok jelentkezését várják, és érdemes minél hamarabb leadni a jelentkezést a ghwt@bsc.hu e-mail címen, ugyanis a versenyen maximum húsz csapat vehet részt -- a legutóbbi rendezvény tapasztalatai szerint pedig jelentkezőben nem lesz hiány.

A program szervezői azt is hangsúlyozzák, hogy nem feltétlenül az nyer, aki a legmagasabb pontszámot éri el egy adott szám eljátszásában, hanem sokkal fontosabb a buli és a körítés. Magyarán szólva érdemes saját jelmezzel, koreográfiával, esetleg pomponlányokkal érkezni, ugyanis a szakmai zsűri a produkció egészét és nem csak a hangszerek tökéletes használatát fogja értékelni. Érdemes tehát minél vadabb ötletekkel előállni, habár azt senkinek nem javasolnánk, hogy egy szál zokniban próbálja meggyőzni az ítészeket.

Guitar Hero 5Guitar Hero 5Guitar Hero 5

A versenybe a móka mellett már azért is érdemes beszállni, mert tényleg komoly nyeremények várják a szerencséseket. Az első helyezett banda minden tagja Guitar Hero 5 szettet (szoftver + gitár) kap, a második helyezett csapat minden tagja egy-egy szoftvert nyerhet, míg a harmadik helyezett felállás egy Activision-ajándékcsomagot tudhat majd a magáénak. S mivel nem csak a részvétel a fontos, az összes nevezett csapat minden tagja egy-egy Guitar Hero pólóval lesz gazdagabb.

Lehet tehát készülni, már csak egy hét van a megmérettetésig: szeptember 11., Budapest, Westend, Guitar Hero 5 buli 19:00-től 22:00-ig!