A Palworld az elmúlt napokban rakétaként lőtt ki és vált egyre népszerűbbé. Sikerét viszont nem mindenki nézi jó szemmel. Egyesek azzal vádolták a fejlesztő Pocketpair csapatát, hogy mesterséges intelligenciát használtak a Pokémon-szerű lényeik megalkotásához. Takuro Mizobe vezérigazgató azonban tagadta ezeket a vádakat, majd hozzátette, hogy még halálos fenyegetéseket is kapott emiatt. "Sokféle véleményt kaptam a Palworlddel kapcsolatban" – írta egy tweetben. "Igyekszem átnyálazni a privát üzeneteket és e-maileket! Ígérem! Azonban ne haragudjatok, ha átugrom a halálos fenyegetéseket, a céget ért fenyegetéseket és a masszívan hamis állításokat."

Igen nagy érdeklődés övezte a Palworld fejlesztését, a "Pokémon lőfegyverekkel" koncepció ugyanis rengeteg embernek felkeltette az érdeklődését. A Pocketpair különleges túlélőjátéka január 19-én vált elérhetővé (Steamen egyelőre csak korai hozzáférésben), a siker pedig még a legoptimistább forgatókönyvet is messze túlszárnyalta, hiszen alig nyolc óra alatt több mint egymillió példány (!) talált gazdára az alkotásból.