Okostelefont vásárolni napjainkban egyáltalán nem olcsó móka, hiszen az igazi csúcsmodellek ára már a 300 ezer forintot is hajlamos átlépni, ami, valljuk be, idehaza bizony egy durvább összegnek számít. Épp ezért abszolút érthető, hogy egyre több és több figyelem irányul a középkategóriás készülékekre, melyek jóval barátibb áron kínálnak visszafogottabb, de azért a hétköznapokhoz így is több mint elegendő teljesítményt. Ebbe a kategóriába tartozik a Samsung Galaxy A-sorozata is, aminek készülékei közel sem tökéletesek, de azért így is elég jó ajánlatnak mondhatók.

samsung-galaxy-a-bemutato-03.jpg

Letisztult külső

A teszt során az A-termékcsalád három tagját is kipróbálhattuk, az A32, az A52 és az A72 képében, melyek külsőre mind kifejezetten kellemesen néznek ki. Anyagminőségük több mint korrekt, ahogy súlyukra vagy épp méreteikre sem lehet panasz: egyik telefon sem érződik túlságosan bumfordinak vagy nehéznek, bár arra azért készüljünk fel, hogy nem egy kézzel fogjuk őket használni. Az is külön jó hír lehet a hagyományosabb kialakítás kedvelőinek, hogy mindhárom készülék Jack csatlakozóval érkezik, amit az utóbbi években hatalmas divat lett lehagyni a csúcskategóriás modellekről.

Az igazi meglepetést ezen a fronton azonban nem az A-széria anyaghasználata vagy kialakítása jelenti, hanem a mobilok remek kijelzője. Ugyanis mindhárom telefonban Super AMOLED panel található (ez az A32 esetében 6,4 hüvelykes, az A52-nél 6,5 hüvelykes az A72-nél pedig 6,7 hüvelykes képátlóval rendelkezik), ami valami brutálisan szép képet ad. A színek élénkek, a kontrasztok pedig élesek, így a készülékekre egyszerűen öröm ránézni, ami azért nem feltétlen mondható el a középkategória minden szereplőjéről. Külön említést érdemel még a 90 Hz-es képfrissítési ráta, aminek hála a telefonok működés közben sokkal egybefüggőbb és gördülékenyebb képet adnak, ez pedig szintén egy komolyabb pozitívum.

samsung-galaxy-a-bemutato-01.jpg

Egyszerű belső

A három mobil külsőre tehát abszolút rendben van, sőt kijelzőjükkel még ki is emelkednek a felhozatalból, belsejük azonban sajnos már rejt pár fájó hiányosságot. Persze a középkategória képviselőiként, a Samsung Galaxy A-széria tagjaitól nem lehet elvárni, hogy a legújabb és legdurvább hardverekkel érkezzenek, azonban a három telefonból kettőnél így is nagyon örültünk volna a kicsit erősebb belsőnek.

A Samsung Galaxy A32 például egy MediaTek Helio G80-as rendszerchipet kapott egy Mali-G52MC2 grafikus gyorsítóval, és 4 GB RAM-mal, ez pedig egész egyszerűen kevés ahhoz, hogy ki tudja hajtani a kijelzőből a másodpercenként 90 képkockát. Épp ezért a telefonnál már átlagos, mindennapi használat mellett is érződik egy kis szaggatás és akadozás, ami csak tovább romlik, ha előveszünk valami erőforrásigényesebb játékot, mondjuk a PUBG Mobile-t.

samsung-galaxy-a-bemutato-04.jpg

A Samsung Galaxy A52 esetében szerencsére határozottan jobb a helyzet. Ebben a készülékben már egy Snapdragon 720G rendszerchip figyel, amit egy Adreno 618 grafikus gyorsító és 6 GB RAM egészít ki. Talán már ebből a felsorolásból is érződik, hogy az A52 hardvere jóval komolyabb az A32-nél, és ennek megfelelően a telefon használata is sokkal simábbnak érződik. Itt már nem tapasztaltunk semmiféle szaggatást, sőt a játékokkal sem akadtak problémáink. Bár ha valaki a legújabb címekkel szeretné tolni egész nap, akkor érdemesebb lehet minimum egy árkategóriával feljebb nézelődnie.

A Galaxy A72-ben a kisebb testvéréhez hasonlóan egy Snapdragon 720G-s rendszerchip található, egy Adreno 618 grafikus gyorsító és 6 GB RAM társaságában, ami ugyanúgy alkalmas a hétköznapi feladatok elvégzésére és az egyszerűbb játékok futtatására, mint az A52 esetében, azonban ez a mobil azért már érezhetőbben drágább mint a termékcsalád másik két tagja, avagy ilyen hardverekhez bizony jóval olcsóbb modellekben is hozzá tudunk férni.

Amire viszont nem lehet panaszunk egyik esetben sem, az a készülékek akkumulátora. A Samsung már a telefonok felvezetésekor is nagyban hangsúlyozta, hogy ezek a mobilok bizony sokáig bírják majd a strapát, és a gyártó nem is hazudott. Az A32 és az A72 egy 5000mAh-s aksit kapott, míg az A52-höz egy 4500 mAh-s akkumulátor jár, ez pedig bőven elég arra, hogy átlagos felhasználás mellett csak a nap végén kelljen a töltő után nyúlkálnunk, ha pedig kicsit visszafogjuk magunkat, akár két napig is nyüstölhetjük mindhárom telefont, ami azért több mint korrekt időnek mondható.

samsung-galaxy-a-bemutato-02.jpg

Kamera által homályosan

Ami a fényképezést illeti, ezen a téren sem lehet panaszunk a Samsung Galaxy A-termékcsalád tagjaira. Mindhárom készülék hátlapján egy négy kamerából álló rendszert találhatunk, 64 pixeles főegységgel, ami bőven elég ahhoz, hogy szép, éles képeket tudjunk lőni, bár elsősorban csak nappali fényviszonyok között, este ugyanis a telefonok hajlamosak elég sárgás felvételeket készíteni. A videózás kapcsán azonban mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a Galaxy A32 csak fullHD-ban tud rögzíteni, 4K-ban már nem, épp ezért, ha ilyen felvételeket is szeretnénk készíteni, érdemes lehet a termékcsalád másik két tagját nézegetni.

samsung-galaxy-a-bemutato-05.jpg

Középkategória, kompromisszumokkal

Mindent összevetve a Samsung Galaxy A-termékcsalád vegyes benyomásokat tett ránk. Az A32 esetében például a gyengécske hardver és a 4K-s videofelvétel hiánya elég fájó pontnak mondható, míg az A72 kicsit talán túlárazottnak tűnik a képességeihez és más gyártók hasonló ársávban mozgó készülékeihez képest. Mindez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy ezek rossz mobilok lennének: igazából, ha ebben a visszafogottabb kategóriában keresünk magunknak telefont, akkor remek kijelzőjük és nagyszerű üzemidejük miatt mindkét modellt érdemes lehet megfontolni.

Az A52 pedig egy arany középutat képvisel az A32 és az A72 között. Hardvere már érezhetően erősebb, mint kisebb testvérének, az áránál azonban még nem fogott olyan vastagon a ceruza, mint az A72 esetében. Épp ezért a három készülék közül egyértelműen ez az, amit nyugodt szívvel tudunk ajánlani bárkinek, hiszen nagyszerű kijelzője, árához képest korrekt tudása és komoly üzemideje miatt a Samsung Galaxy A52 egy erős ajánlat a középkategóriából.