Nagyjából egyszerre került szóba az érkező XH90-es széria és az XH80, utóbbiból pedig egyből sikerült is szerezni egy tesztpéldányt. Az időzítés már csak azért is remek, mert ugye pont beesett a The Last of Us Part 2, amit így a Sony konzolján és tévéjén próbálhattam, letesztelve a 4K HDR-t, közben picit megnézegetve a készülék “okos” funkcióit. 

sony-xh80-teveteszt-pcguru-1.jpg

A szoba dísze?

Bár kicsit tartottam tőle, a tévét egyedül is nagyon egyszerűen ki tudtam varázsolni a dobozból, a masszív biztonságot nyújtó fémtalpakat hasonlóképpen szimpla ügy összecsavarozni, majd becsúsztatni a készülék testének aljába, az egyedüli problémát tévéállványom mérete okozta. Eddig ugyanis mindig úgy választottam televíziót, hogy annak középen legyen a talpazata, így elférve a nem túl nagy helyet foglaló vitrines tartón, de a 124 centis kijelző két szélén álló talpak ezt a hosszt már bőven meghaladták. Még szerencse, hogy társasjátékos rovatunk miatt egy új asztal is van a lakásban, amire viszont kényelmesen felfért a Bravia. Aki viszont szintén kisebb hellyel rendelkezik, a falra szerelés pedig nem opció, az először nézzen utána a lehetőségeinek. 

sony-xh80-teveteszt-pcguru-3.png

Szóval, a szerelés után a 16 kilós tévé elhelyezéséhez sem volt szükség varázslatra, a vékony peremmel ellátott készülék nagyjából könnyen emelhető és mozgatható, avagy egy esetleges áthelyezés sem okoz sok problémát. A vékony talpakkal és a fekete külsejével kimondottan jól mutat, bár az már az elrendezés során feltűnt, hogy saját (más gyártmányú) tévémhez képest erősebb a képernyő fényvisszaverése. Más kérdés, hogy bekapcsolás után ez már kevésbé volt feltűnő. 

sony-xh80-teveteszt-pcguru-7.jpg

Szörf, film és játék

Technikai téren a számok és kifejezések területén ragadva a HX80 mindent tud, ami elvárható tőle: Chromecast, Apple Airplay/Homekit, különböző csatlakozók (HDMI, optikai, ethernet és a többi), HDR10. A minőségi képért a X1 4K HDR processzor, 4K X-Reality Pro képjavítás, valamint a Triluminos szín- és Motionflow XR 400Hz mozgásjavítás felel, míg a hangért a Dolby Atmos és két 10W-os hangszóró. A hang egyébként kifejezetten jól szól, kellemes meglepetés volt a játék és film alatt, bár azt most is érdemes elmondani, hogy az igazi audiofilek ettől függetlenül is egy külső rendszerben találják meg számításaikat. 

sony-xh80-teveteszt-pcguru-5.jpg

De nézzük a játékokat és filmeket. Az 1960-ban készült Psycho DVD-ről már nem mutatott olyan jól, mint a feljavított Blu-ray, ami persze érthető, így van egy minimum elvárás a forrás minősége terén, amit a készülék igényel. Viszont a The Last of Us Part 2 elképesztően jól mutatott és gyönyörűen szólt a Bravia segítségével. Bár a teszt alatt úgy éreztem, hogy ez a sztenderd, illetve manapság ez a látvány már mindenhol elvárt, továbbá kis csóvát is láttam a gyors mozgásoknál, az igazi meglepetés akkor ért, amikor a tévéket megcserélve a saját készülékemen néztem meg a játék azonos szakaszát. A különbség ugyanis szemmel látható volt: azonos méretű, más gyártmányú 4K-s készülékekről van szó, ám a Sony technológiájának hála a színek sokkal jobban érvényesültek a hazai pályán, így az XH80 már csak ezzel is megnyert magának. A feketéjét ugyan nem éreztem tökéletesnek, de ez volt a legkisebb bajom, mikor a saját tévém került az állványra, a képminőség pedig szó szerint vissza lett fogva. 

sony-xh80-teveteszt-pcguru-4.jpg

Meglepetés

A középkategóriához képest, amit a Sony képvisel ezzel a szériával, meglepően szép és élethű képet kapunk, amihez viszonyítva az ár sem kiugró. Általában azt gondolom, hogy a gyártó tolla már csak a név miatt is jobban fog az árcéduláknál, de ebben az esetben ez nem feltétlenül igaz. Ugyan a készülék nem a kategória csúcsa, illetve nem is tökéletes a képfrissítés és háttér terén, de összhatásában mégis kiemelkedően kellemes a szemnek, amit a bevetett technológiákkal ér el. Emiatt, ha csodákat nem vársz, de adott árkategórián belül nézelődsz (nagyobb összegért a Sonynál is van jobb választás), esetleg a márkahűség miatt sem választanál mást, az A kategóriás fogyasztású 55XH8096 jó választás lehet, amire kezelés és látvány/hangzás terén is lehet számítani.