Harmadik világháború kézi konzolon is
A Tom Clancy's EndWarról most már nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy teljességgel multiplatform játék, hiszen a PSP-n és DS-en is meg fog jelenni.
A játékban három hadjáratot vezényelhetünk le, ami során több mint 30, valódi várost (például London vagy Párizs) mintázó pályán harcolhatunk, mindehhez frakciónként több mint 20 egység áll majd a rendelkezésünkre. Természetesen lesz multiplayer szekció is, amelynek kertében csupán ketten csaphatunk össze a száz, direkt erre a célra felépített pályán, de a beépített szerkesztővel akár mi magunk is készíthetünk játszótereket.
A technikai oldalt nézve a DS-verzió teljes körű stylus (ceruza) támogatást kap, míg mind a két verzióból kimarad a hangirányítás, valamint a képeket elnézve szinte egyforma látvány tárul majd elénk mind a két konzolon.
Képek a DS-verzióból:
Képek a PSP-verzióból: