• 2016 óta a duplájára nőtt a szlovák videojátékipar éves forgalma
  • Az iparágban dolgozók száma is jelentősen megugrott

A nagy piacokkal gyakran foglalkozunk, arra viszont meglehetősen ritkán adódik alkalom, hogy Közép-Európa is a fókuszba kerüljön egy kicsit a videojáték-ipart illetően. Ez a mostani azonban éppen ilyen kivételes alkalom, a Szlovák Játékfejlesztők Szövetsége ugyanis nemrégiben közzétett egy beszámolót, melyből kiderül, hogy három év alatt megduplázódott a forgalom északi szomszédjainknál.

harom-ev-alatt-duplajara-nott-a-szlovak-jatekipar.jpg

2016-ban 24 millió volt a videojáték-ipar éves forgalma Szlovákiában, ami 2019-re 51 millió euróra emelkedett, a növekedés pedig az előrejelzés szerint nem áll re, 2020-ra ugyanis már 55 milliós forgalmat jósolnak.

Az iparágban dolgozók száma is jelentősen megugrott az elmúlt években: 436-ról 762-re, a tavaly nyílt több mint 200 pozíció alapján pedig azt jósolják, hogy 2020-ra ez a szám eléri majd a 900-at.

Az alkalmazottak számát tekintve jelenleg a Pixel Federation, a Superscale és az Inlogic Software Szlovákia három legnagyobb videojátékokra specializálódott cége (ez elsőnél több mint 200-an dolgoznak), összesen pedig 55 stúdiót tartanak nyilván, melyek felének a fővárosban, Pozsonyban van a székhelye.