A fejlesztők február 8-án indították el a gyűjtést, s csupán 400 ezer dollárt céloztak meg egy klasszikus point-and-click kalandjáték elkészítéséhez, ráadásul nem is a teljes összeg ment volna el a programra, hiszen egy filmet is forgatnak a munkálatokról. A büdzsé azonban végül nem lett olyan szűkös, mint azt várták, hiszen mindösszesen 8 óra leforgása alatt meglett a pénz, a maradék 34 nap során pedig előbb az első, majd a második milliót is átlépték az adományok, a végeredmény pedig 3.335.371 dollár lett!

„Azt az eget, emberek! El sem tudom hinni. Nem tudom, mit mondhatnék, talán csak annyit: KÖSZÖNÖM! Az emberek gratulációkkal árasztanak el minket, de az igazi köszönet a támogatókat illeti, hiszen egy üzenetet küldtek az ipar számára; tisztán és világosan hallatták a hangjukat.

Hamarosan közöljük, hogy mi lesz a következő lépés, de van, amire még várnunk kell: az Amazonnak és a Kickstarternek például egy hét fog kelleni, mire minden feldolgozásra kerül. Aztán kialakítunk egy fórumot a támogatók számára, meg kell szereznünk mindenki e-mail címét, és így tovább.

Holnap kiadunk egy videót a támogatóknak, de most még nincs más dolgunk, mint hátradőlni, és elcsodálkozni azon, hogy mit tudnak összehozni átlagos emberek, ha egy kicsit szerveződnek.” -- Tim Schafer

A játékot összesen 87.142 ember támogatta, s átlagosan 38,27 dollárt szántak a projektre. Az adományok alsó határa 15 dollár volt, amit közel 48 ezren választottak, de többet is lehetett adni, egészen 110 ezer dollárig -- a nagyobb összegek pedig egyéb bónuszokat is tartalmaztak, nem csupán magát a játékot. Ha valaki 100 dollárt adott a projektre, akkor papírdobozos kiadásban megkapja a játékot és az arról készül dokumentumfilmet DVD- vagy Blu-Ray-lemezen, egy pólót, egy posztert és minden egyéb ajándékot, amit a kisebb összeggel támogató emberek kaptak. Továbbá kitüntetett helyet kap a stáblistában, de egyébként mindenki más neve is olvasható lesz!

Magát a játékot illetően a fejlesztők még nem hoztak nyilvánosságra részleteket, de azt már tudjuk, hogy az eredetileg tervezett büdzsét 800 százalékkal túlszárnyaló összeggel több tartalommal tölthetik meg a programot. A karakterek így szinkronizálva lesznek, PC mellett más platformokra is meg fog jelenni a cucc, s lokalizáció is lesz, mégpedig Spanyolországban, Németországban, Franciaországban és Olaszországban.

Hárommillió gyűlt össze a Double Fine új játékára!

Az óriási siker természetesen felkeltette a hasonló helyzetben lévő, támogatással küszködő fejlesztők figyelmét, s már el is indult egy másik gyűjtés. Az inXile Entertainment szintén a Kickstarter segítségével szeretné elkészíteni a Wasteland 2-t, amire 900 ezer dollár kellene, amiből már 500 ezer zsebben is van.

Az eredeti Wastelandet és Falloutot jegyző Brian Fargo vezetésével készül a program, a csapatban pedig az első rész három fontos tervezője, Alan Pavlish, Ken St. Andre és Mike Stackpole kapott helyet, a zenét az a Mark Morgan készíti, aki a Fallout 1 és Fallout 2 zenéjét szerezte, a történetet pedig a szintén Falloutos Jason Anderson vetette papírra. A csapat tehát régi motorosokból áll, akik az eredetihez hű posztapokaliptikus játékot szeretnének elkészíteni.

Azok, akik támogatni kívánják a Wasteland 2 fejlesztését, szintén ajándékokat kapnak: a legkisebb, tehát 15 dolláros részvét után a játék DRM-mentes, digitális kiadása dukál, s ahogy haladunk felfelé az összegekben dobozos kiadás, dedikált példány, poszter üti a markunkat, sőt ötezer dollárnál a játékosról készül egy szobor (persze csak játékon belül), tízezernél pedig egy privát bulira kap meghívót az illető. A projektet ezen az oldalon lehet támogatni.