Harvey Smith újra First-Person RPG-n dolgozik!Ha nem ismeritek, elárulom, hogy ő volt a vezető tervezője a Deus Ex-nek, a projektvezetője a folytatásnak, de dolgozott a Thief harmadik részén is, valamint az egyik fő tesztelője volt a System Shock 2-nek, illetve még sajnos a nevéhez fűződik a több ok miatt is megbukott BlackSite. Jelenleg az Arkane Studios amerikai kirendeltségénél dolgozik Austinban két, egyelőre be nem jelentett játékon. Az egyik egy casual kategóriájú stratégia az iPhone-ra (már elég előrehaladott állapotban), de ennél sokkal érdekesebb a másik, ami egy First-Person RPG, tehát olyasmi, mint az eredetileg francia anyacég két játéka, az Arx Fatalis és a Dark Messiah, bár utóbbi inkább volt akció-, mint szerepjáték.

Harvey az Austinban megrendezett GDC-n mondott néhány szót arról, min dolgozik, és külön kihangsúlyozta, nagyon örül annak, hogy visszatérhet ahhoz az immerzív stílushoz, amit a Deus Ex és Thief játékok képviselnek. Mivel még egy éve sincs az Arkane-nél, nem tudni, milyen stádiumban lehet a játék, de valószínűleg idén már nem jelentik be, szerintem jövő év elején várhatóak majd az első konkrét információk, de persze lehet rossz is a tippem. Arról pedig maximum találgatni lehet, hogy vajon pontosan mi is lehet ez a Deus Ex/Thief-szerű, stílusú játék, a rajongók gondolom, egyből Arx Fatalis 2-re vagy Dark Messiah folytatásra gondolnak, bár, ugyanilyen könnyen lehet egy teljesen új dolog is (én az elsőben reménykedek erőteljesen, hátha bejön...). Egy biztos, még egy jó darabig várhatunk a részletekre.

(A lenti képek a Deus Ex, Thief: Deadly Shadows és Arx Fatalis játékokból vannak.)