• Március 25-én debütál Steamen a The Bus
  • Mint a címe is mutatja, ez egy busz-szimulátor lesz majd
  • Méghozzá a fejlesztők szerint a lehető legrealisztikusabb

Manapság a koronavírus járvány, és az ezzel járó korlátozások miatt sajnos kevesebb lehetőségünk van a tömegközlekedés sajátos varázsát élvezni, mint egy átlagos évben. Ezt a problémát pedig az Aerosoft fejlesztői is érzik valószínűleg, nemrég ugyanis bejelentették, hogy március 25-én debütál korai hozzáférésben a The Bus című alkotásuk.

the-bus-bejelentes-01.jpg

Mint ahogy azt már a cím is sejteti, ez egy ultrarealisztikus busz-szimulátor lesz, melyben Berlint járhatjuk be különféle buszokkal. A fejlesztők ráadásul nem aprózzák el a dolgot, hanem ígéretük szerint 1:1-es méretarányban felépítik majd a komplett várost, annak számtalan nevezetességével együtt. A korai hozzáférésű verzióban eleinte csak az egykori Berlin-Tegel repülőtér és a Robert-Koch-Platz között járhatunk majd, de a lehetőségeink később persze kibővülnek.