• Jön a Hitman 2
  • A játék november 13-án kerül a boltokba
  • A trailer pedig azt mutatja be, hányféleképp végezhetünk célpontunkkal.

Azt eddig is sejteni lehetett, hogy új Hitman játék közeledik, hála az IO Interactive életre kelt Twitter csatornájának, most viszont már teljesen biztosak lehetünk a dologban, hiszen a fent nevezett platformon az illetékesek hivatalosan is bejelentették, hogy készül a Hitman 2. Ráadásul a játék még idén, egész pontosan november 13-án meg is jelenik.

hitman-2-csucsuke.jpg

 

A bejelentéshez kiadott kedvcsináló trailert elnézve lesz itt minden, amit ebben a sorozatban annyira szeretünk. Ahogy a készítők is hangsúlyozzák, ölni sokféleképpen lehet, hogy melyik utat választjuk, az csak rajtunk áll. Ha akarjuk, kilazítjuk egy versenyautó csavarjait, így balesetnek álcázva a ténykedésünket, de mesterlövészpuskát, fojtózsineget vagy pisztolyt is használhatunk, ha nem vagyunk ennyire szégyellősek.

Ti örültök a bejelentésnek?