• Bejelentették a Sonic, a sündisznó folytatását
  • A rendező és a forgatókönyvírók is visszatérnek

Bár az előjelek nem voltak túl jók, a Sonic, a sündisznó végül egy meglepően elfogadható, könnyed, családbarát és szórakoztató mozifilm lett, amely igyekezett nem túlvállalni magát, ezáltal pedig mindenképpen a jobb videojáték-feldolgozások köré sorolható (bővebb kritikánkat itt olvashatjátok róla. Ezzel pedig a közönség is egyetértett, legalábbis ami a nézőszámot illeti, a film ugyanis a "műfajon" belül a legerősebb nyitóhétvégét produkálta, később pedig az abszolút rekordot is megdöntötte az Egyesült Államokban a videojáték-feldolgozások közül.

Végül több mint 300 millió dollár bevételt termelt a film világszinten, mielőtt a koronavírus-járvány miatt idejekorán kénytelen volt áttérni a digitális terjesztésre, ennél pedig idén csak a Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk teljesített jobban a mozikban.

hivatalos-folytatast-kap-a-sonic-a-sundiszno.jpg

Lényeg a lényeg: a film sikernek bizonyult, ezek után pedig nem meglepő, hogy a Paramount és a Sega Sammy bejelentette, hogy érkezik a folytatás. Egyelőre annyi biztos, hogy a rendező ezúttal is Jeff Fowler lesz, mint ahogy Pat Casey és Josh Miller is visszatérnek, mint forgatókönyvírók - a színészstábról egyelőre nincsenek hírek, de vélhetően itt sem lesz változás.

Hogy mikor kezdődhetnek az előkészületek, illetve mikorra tervezik a premiert, azt szintén nem tudni még egyelőre.