Igen, film készül a nagymellű pincérnőiről elhíresült étteremből

A forgatás novemberben kezdődhet Floridában, méghozzá ott, ahol 1983-ban az első Hooters is megnyitotta kapuit.

Bár mai szemmel nézve talán már furcsának tűnhet, hogy még mindig létezik az USA-ban a Hooters nevű étteremlánc, mivel az egyetlen marketingeszközük nos, a nagymellű pincérnők. A több mint négy évtizede fennálló csirkeszárnyas érettem pedig most még egy saját filmet is kap. 

A Deadline arról ír, hogy a Hooters: The Movie című produkciót az étteremlánc eredeti alapítói és partnerei készítik független produkcióként, a rendező pedig Jon Rosenbaum lesz, míg a forgatókönyvet Ed Droste, Phil Olson és Chuck Melcher jegyzi.

Ami a sztorit illeti, a történet két régi barátról, Tedről és Lennyről szól, akik egy iowai kisvárosból indulva meglehetősen véletlenszerű módon vágnak bele egy olyan vállalkozásba, amelyből később aztán egy országos étterembirodalom lesz. A történet akkor vesz igazán lendületet, amikor Ted beleszeret Diane-ba, akit először egy tavaszi szünetről szóló reklámban pillant meg.

Ted annyira elszántan szeretné megtalálni a nőt, hogy ráveszi vonakodó barátját, Lennyt, hogy utazzanak el együtt a floridai Clearwater Beachre. Diane pedig később nemcsak Ted életének fontos szereplője lesz, de ő válik az első Hooters Girl is. Ed Droste üzletember, a Hooters társalapítója így fogalmazott: 

Azt hiszem, az emberek élvezni fogják, hogy valójában csak néhány srác voltunk, akik nem tudták, mit is csinálnak, de az biztos, hogy nagyszerűen szórakoztak közben. 

A forgatást jelen állás szerint novemberben kezdhetik, és bár arról még nincs hír, hogy kik is alakítják a két alapító barátot, a casting már javában zajlik.

Borítókép forrása: SNL