A Horizon-széria mostanában nem igazán került reflektorfénybe, kivéve a Sony és a Tencent közötti per körüli híreket, amelyek tavaly év végén a Light of Motiram törlésével zárultak. Azt is tudjuk, hogy készül a Horizon Steel Frontiers, amely a PlayStation és az NCSoft új MMORPG-je lesz, csakhogy a mai napon bedobták nekünk a Horizon Hunters Gathering előzetesét. Ez egy kooperatív játékélményre kihegyezett spinoff-akciójáték, ami ugyanabban az univerzumban játszódik, mint a jól ismert Horizon-széria, csak épp egészen másféle képi világot használ. A játékban idővel egyre több vadász lesz elérhető, és legfeljebb három játékos állhat össze egy csapatba a hatalmas gépek elleni harcban.
Az első vadászok – akik már a teszt-időszak alatt elérhetőek lesznek – Rem, Sun és Axel. Minden vadásznak megvan a maga közelharci vagy távolsági játékstílusa és fegyvere, viszont a Monster Hunter World-hoz hasonlóan a megszerzett képességekre is hagyatkoznunk kell, ha győztesen akarunk kikerülni az összecsapásokból. Kezdetben két játékmód lesz: a Machine Incursion és a Cauldron Descent. Előbbi egyfajta spéci horda-mód, ahol hullámokban érkeznek az ellenfelek és mindet egy boss irányítja, utóbbiban pedig folyamatosan változó dungeonökben kell helyt állnunk. Lesz egy központi HUB, ahol lehet majd fejleszteni a cuccainkat, megpihenni két ütközet között és természetesen spanolni a többi játékossal is. A PS5-re és PC-re egyaránt megjelenő – és minden bizonnyal igen sikeres – Horizon Hunters Gathering lesz egy béta-tesztfázis február végén, ám ahhoz, hogy valakinek legyen esélye bekerülni, regisztrálnia kell a PlayStation béta-programba. Erről ITT tudhattok meg többet!
Borítókép forrása: Eurogamer