• Pénteken debütált PC-n a Horizon Zero Dawn
  • Ami azonban technikailag enyhén szólva sincs a helyzet magaslatán
  • A Guerilla Games pedig már dolgozik ennek a javításán

Augusztus 7-én befutott a hónap egyik legizgalmasabb megjelenése: több év PS4 exkluzivitás után most PC-re is ellátogatott a Horizon Zero Dawn. A Guerrilla Games alkotását rengetegen várták (ez meglátszott az előrendelések számán is), azonban a debütálás mégsem sikerült olyan elsöprően sikeresre, leginkább a játék nagyon gyenge technikai állapota miatt.

Sokan arra panaszkodnak ugyanis, hogy a Horizon Zero Dawn PC-s verziója kegyetlenül bugos, szaggat, akad vagy legrosszabb esetben újra és újra összeomlik, ezzel rontva az amúgy nagyszerű játék megítélését. Nemrég pedig természetesen a fejlesztők is megszólaltak az ügyben, akik egyrészt megköszönték a játékosok támogatását, másrészt pedig elmondták, hogy tudnak a néhányaknál felmerült technikai nehézségekről, ezek elhárításán jelenleg is nagy erőkkel dolgoznak, ha pedig bármi új hírük lesz az eset kapcsán, azt természetesen azonnal jelzik majd.