• Idén nem lesz Fortnite világbajnokság
  • A szervezők szerint a versenyt egyszerűen nem lehetne online megszervezni
  • De 2021-ben természetesen már szeretnének vb-t rendezni

A koronavírus miatt kialakult helyzet természetesen az esport közegre is rendesen rányomta a bélyegét. A  Valve például kénytelen volt novemberre halasztani az idén tavaszra tervezett CS:GO Majort, a Riot  pedig lemondta a LEC tavaszi szezonjának budapesti döntőjét, csak hogy két esetet mondjuk a közelmúltból.

fortnite-world-cup-01.jpg

Most pedig az Epic is bejelentette, hogy a koronavírus miatt idén tuti nem lesz megtartva a Fortnite világbajnokság. A tavaly debütáló eseményt már az első évében brutálisan nagy érdeklődés övezte, a döntőt például 2,3 millióan nézték (ebbe a számba nem számítanak bele a kínai érdeklődők), azonban a szervezők egyértelművé tették, hogy jelen körülmények között nem tudnak tető alá hozni egy hasonló kaliberű LAN eseményt, online pedig nem szeretnék lefolytatni a nemzetközi meccseket.

Ami 2021-et illeti, az Epic reméli, hogy addigra már elcsitul a járvány, így jövőre semmi akadálya nem lesz a Fortnite vb megszervezésének. Az illetékesek addig is úgynevezett Cach Cupok, avagy pénzdíjas kompetitív meccsek megszervezésével szeretnék lefoglalni a profi Fortnite játékosokat.