• Augusztus 19. és 21. között rendezik meg a 2021-es QuakeCont
  • Ami a tavalyihoz hasonlóan egy online esemény lesz
  • A rendezők szerint pontos részletekkel júniusban jelentkeznek majd

A 2020-ban kialakult vírushelyzet természetesen a játékipar rendezvényeit is elég komolyan érintette, melyeket vagy le kellett mondani, vagy csak online lehetett megtartani. A QuakeCon pedig kicsit belekóstolt mindkét kategóriába: a rendezők először teljesen lefújták az eseményt, utána pedig mégis megtartották azt, de szigorúan csak az interneten keresztül.

quakecon-elmarad-01.jpg

Ezen a taktikán pedig a jelek szerint idén sem fognak változtatni. Nemrég ugyanis hivatalosan is bejelentették, hogy a 2021-es QuakeCon is egy online esemény lesz, hogy biztosítani tudják a szervezők és a résztvevők biztonságát egyaránt. A pontos program még nem ismert, a részletekkel júniusban jelentkeznek majd az illetékesek.