• Óriási ugrást produkáltak a konzolos hardvereladások a járvány kitörésekor
  • A szoftvereladások is érezhetően megnőttek

Már eddig is hallottunk bőven olyan híreket, melyek az eladások megugrásáról szóltak a járvány idején, most pedig újabb számokkal tudjuk ezt alátámasztani, a GSD beszámolójából ugyanis kiderült, hogy mi zajlott le pontosan a járvány idején Nyugat-Európában.

igy-ugrottak-oriasit-a-konzoleladasok-a-jarvany-alatt.jpg

Ahogy az az alábbi grafikonokon is látható, a járvány kitörését megelőző időszakban csak a Switch teljesített jobban tavalyi önmagához képest, míg a PS4 és az Xbox One 29 százalékos lemaradásban volt 2019-hez viszonyítva. Jött azonban a koronavírus, a 12. héttől kezdődően pedig óriásit ugrottak az eladások: a Switch-ből például több mint kétszer annyit adtak el a vizsgált időszakban, mint egy éve, de összességében is masszív, 84 százalékos a hardveres piac növekedése, szemben a járvány előtti 10 százalékos visszaeséssel.

Az alábbi ábra még jobban szemlélteti, mi is történt. Egészen a 11. hétig a 2019-es számok alatt voltak az idei eladások, ezt követően azonban jött egy masszív ugrás, ami ráadásul nemcsak a karanténnal, hanem az év eddigi legnagyobb sikere, az Animal Crossing: New Horizons megjelenésével is egybeesett.

A javulás nemcsak a hardver-, hanem a játékeladásokon is érződik, hiszen amíg a karantén előtt 17 százalékos lemaradásban voltak az összeladások 2019-hez képest, addig most már 12 százalékos pluszban van a szoftveres piac a tavalyi esztendőhöz viszonyítva.