• Megérkezett a Scarlet Nexus harmadik és egyben utolsó DLC-je
  • Emellett ingyenes frissítést is kapott új nehézségi fokozattal és fotó móddal

Ugyan a játék egyik készítője már egy esetleges folytatás ötletét boncolgatja, azonban egyelőre nem érkezett erre irányuló hivatalos utalás, a Scarlet Nexus viszont úgy tűnik útja végéhez ért. A tavaly nyáron bemutatkozott futurisztikus, telekinetikus erőkhöz hasonló képességű karaktereket felvonultató, animés stílusú játék ugyanis egy új előzetes kíséretében ma megkapta harmadik és egyben utolsó Brain Eater Pack kiegészítőjét, melyben új kosztümöket és fegyverek mellett Karen Travers elveszett történetét is megismerhetjük az Episode Karen: Unknown History kihívásait teljesítve.

scarlet2.jpg

A DLC mellett az 1.07-es frissítés ingyenes újdonságokat is tartogat minden játékosnak, köztük egy új Very Hard nehézségi fokozatot, valamint közkívánatra fotó módot is, amivel könnyedén megörökíthetjük az Others hordákkal való összecsapásaink leglátványosabb pillanatait.