• Jövő tavasszal jelenik meg Andy Weir, a Mentőexpedíció írójának új sci-fi regénye, Project Hail Mary címmel
  • Az MGM máris megszerezte a megfilmesítés jogát és le is szerződtette Ryan Goslingot a főszerepre
  • A cselekmény ismét egy magányos asztronautát követ majd nyomon

A Deadline információi szerint Ryan Gosling nem csak szerepel majd a filmben, hanem producerként is részt vesz a munkálatokban. A Mentőexpedícióhoz hasonlóan a Project Hail Mary ismét egy magányos asztronauta töténetét meséli el, akinek feladata, hogy biztosítsa az emberiség jövőjét. Weir könyve várhatóan 2021. tavaszán jelenik majd meg. A filmes feldolgozás bemutatási dátuma egyelőre ismeretlen.

Nem véletlen, hogy Hollywoodban Weir új kötetét is adaptálni szeretnék, hiszen a Matt Damon főszereplésével készült Mentőexpedíció annak idején 630 millió dollárt hozott a konyhára és egy Oscar-jelölést is zsebre vágott a legjobb film kategóriájában. Gosling számára nem ismeretlen a közeg, hiszen a 2018-as Az első ember című filmben, már bebizonyitotta, hogy jól áll neki az űrhajósruha. Ez utóbbi produkcióban a színész Neil Armstrong szerepét öltötte magára, aki elsőként tette lábát a Holdra. 

first-man.png