• James McAvoynak komoly problémákat okozott a The Elder Scrolls 4: Oblivion
  • A színész erről a 12 Minutes kapcsán adott interjúban számolt be

Nagyon könnyű elveszni egyes játékokban, amit James McAvoy is első kézből megtapasztalt, legalábbis ez derült ki egy új Forbes interjúból, amit a színész a 12 Minutes-ben játszott szerepe kapcsán adott. McAvoy elmondta, hogy még fiatal, kevésbé ismert színészként elég sok időt töltött a The Elder Scrolls 4: Oblivion világában olyannyira, hogy szenvedélye idővel komoly problémává vált. Mikor a Jane Austen magánélete című filmben Anne Hathaway oldalán kellett játszania volt, hogy hajnali 4-ig kalandozott a játékban, de olyan is előfordult, hogy alig 10 perccel az őt a forgatásra szállító kocsi megérkezése előtt tette csak le a kontrollert, pedig rengeteg felkészülés és megtanulandó szöveg várt rá. Végül a gáztűzhely vetett véget a rossz irányt vett szenvedélynek, elmondása szerint ugyanis egy nap begyújtotta, és egyszerűen rádobta a játék lemezét, aztán nézte, ahogy szép lassan olvadozni kezd. McAvoy persze nem szakított végleg a videójátékokkal, ugyanis az interjúból az is kiderül, hogy rendszeresen összejön barátaival pár Call of Duty: Warzone meccsre.