Majd tíz éve készül James Wan Cthulhu-filmje, kiderült, hogy a pénz a főellenség

A Cthulhu hívása-filmet várjuk mint a Messiást, és James Wan elmondása alapján még egy darabig várhatjuk is.

Majdnem egy évtizede próbálja tető alá hozni az álomprojektjét James Wan, a Cthulhu hívásának adaptációja azonban még mindig nem áll készen arra, hogy a mozikba kerüljön. Pedig Wan neve egyáltalán nem ismeretlen a horrorrajongók számára: olyan franchise-ok mögött áll, mint az Fűrész, a Démonok között vagy az Insidious, de a blockbuster-vonalon is bizonyított, ő rendezte a Halálos iramban 7-et és az első Aquaman-filmet is. H. P. Lovecraft talán legismertebb novellájának azonban már hosszú évek óta próbálja összehozni: magát a projektet hivatalosan még 2023-ban jelentették be, de Wan már jóval korábban elkezdett dolgozni rajta.

Lee Cronin A múmia horrorfilmjének megjelenése alkalmából - amit James Wan is producerál - a ScreenRant készített interjút az alkotóval, és itt jött szóba a Cthulhu hívása-film is. A jó hír az, hogy Wan elmondása szerint a film továbbra is készül, nem lett teljesen lelőve a projekt, ugyanakkor egy nagyon is földi problémával néz szembe a kozmikus horror: a költségvetéssel. Wan azt mondta, hogy a Lovecraft-i filmek „nem olcsó filmek”, és elismerte azt is, hogy „nagyon nehéz beindítani őket”, majd azzal zárta a témát, hogy „csak tovább fogok dolgozni rajta”.

Nem ez egyébként az első alkalom, hogy egy Lovecraft-adaptáció anyagi gondokkal küszködik. Guillermo del Toro annak idején a Universal Pictures-szel és James Cameronnal közösen dolgozott Az őrület hegyei című novella adaptációján, de a magas költségek, illetve Ridley Scott Prométheuszával való véletlen hasonlóságok miatt a projektet végül félretették, és bár felmerült később, hogy animációs formában valósulna meg, végül ebből sem lett semmi.