• Kagava prefektúra limitálná a japán fiatalok játékokkal töltött idejét
  • Hétköznap napi 60, hétvégén napi 90 perc jutna legfeljebb játékra
  • A késő esti játékot is tiltanák

Kína kapcsán már korábban beszámoltunk egy olyan tervezetről, amely korlátozná, hogy mennyit játszhatnak a helyi fiatalok videojátékokkal, úgy tűnik azonban, hogy nem ez az egyetlen ország, ahol ilyesmi merült fel. Az pedig különösen meglepő, hogy éppen egy olyan nemzet háza táján került most ez szóba, ahol a játékok igencsak szerves részét képezik a helyi kultúrának: Japánról van szó.

japanban-is-korlatoznak-hogy-mennyit-jatszhatnak-videojatekokkal-a-fiatalok.jpg

Kagava prefektúra gyűlésén a bizottság előállt egy javaslattal, amely korlátozná a középiskolás, illetve annál fiatalabb gyermekek szabadidejét, már ami a videojátékokkal töltött időt illeti. Hétköznap napi 60 perc lenne a maximális limit, de hétvégén és ünnepnapokon sem jutna több 90 percnél játékra. Ráadásul 10 óra után már semmiképp sem engednék gép elé a fiatalabbakat, sőt, a kisebb gyermekeknél már 9 óra után sem.

Mindez egyelőre nem több felvetésnél, a közeljövőben visszajelzéseket fognak gyűjteni (és természetesen ezeknek megfelelően módosítani), mielőtt hivatalosan is benyújtanák a javaslatot a gyűlés következő plenáris ülésén.