• Shadyside városában minden generáció idején történik egy nagy gyerekmészárlás
  • Tini hőseink a múltbéli események után kutatva ásnak a jelenség mélyére
  • Ezúttal az 1978-as Nightwing tábor véres történetét láthatjuk
  • Pénteken debütál a második rész a Netflixen

Itthon is érdeklődést váltott ki A félelem utcája-trilógia pénteken debütált első epizódja, most pedig már lélegzetvisszafojtva várjuk a folytatást. 1994-ben indult az R. L. Stine regényeit adaptáló széria története, ami a Shadyside városában generációról generációra ismétlődő gyerekmészárlás utolsó fejezetét mutatta be (jövő pénteken érkezik majd az 1666-ben játszódó finálé).

fear-street-part-1-3-1623251534-1.jpg
(A kép forrása: Digital Spy)

A következő felvonásban tini hőseink felkeresik az 1978-as vérengzés túlélőjét, hogy általa ismerjék meg jobban a jelenség gyökerét. A magyar feliratos előzetesből kiderült, hogy a Nightwing tábor fiatal lakói komoly küzdelmet folytattak a túlélésért, a frissen közzétett jelenetrészlet pedig egy a nyitányénál misztikusabb és sötétebb film képét vázolja fel. Ti várjátok már?