Megugorhatatlan feladatnak tűnik mozivászonra vinni az Elden Ring elképesztő, grandiózus, reményvesztett világát, de mégis jó érzéseink vannak a készülő adaptációval kapcsolatban. Az első remek előjelek akkor érkeztek, amikor megtudtuk, hogy a művészfilmjeiről és kifejezetten elvont és komplex mozijairól híres A24 stúdió állt be a projekt mögé, de annak is csak örülni tudunk, hogy az Ex Machina és a Civil War író-rendezője, Alex Garland ül majd a direktori székben. Az úriember egyáltalán nem számít zöldfülűnek a videojátékos közegben, hiszen ő volt a 2013-as DmC: Devil May Cry írója, ám amit most tudtunk meg róla, ennél is mélyebben belé veti a bizalmunkat.

Garland ugyanis az IGN-nek adott interjút, amely során természetesen az Elden Ring-mozi volt a legizgalmasabb téma. Innen tudhattuk meg, hogy a rendező már 6 alkalommal végigjátszotta az Elden Ringet, és épp most gyűri hetedjére a játékot. Bátran kijelenthetjük tehát, hogy az úriember igazi rajongó (talán kissé túlságosan is), kívül-belül ismeri Hidetaka Miyazaki és George R.R. Martin világát, és első kézből tapasztalta azt is, hogy milyen kihívásokat állít a játékosai elé a FromSoftware mesterműve.

Garland emellett csípőből vágja azt is, hogy mi volt Starscourge Radahn bossharcának a trükkje (őt egyébként egy kifejezetten könnyű ellenfélnek tartja), az pedig nem is kérdés számára, hogy Malenia, Blade of Miquella a játék legkeményebb ellenfele. Ezzel egyébként mi sem vitatkoznánk, legalábbis akkor, ha csak az alapjátékot vesszük figyelembe. Sajnos Garland Shadow of the Erdtree-s kalandjairól nem tudtunk meg sokat, ahogy arról sem, hogy a rendező mit gondol a nemrég megjelent Nightreign-ről, de így is biztosak lehetünk benne, hogy értő direktorra lelt az Elden Ring-adaptáció. Még akkor is, ha Garland önmagát nem tartja túl jó, fejlődőképes játékosnak. Szerinte az Elden Ring végigjátszásának kulcsa a majmok és az írógép szituációjához hasonlít. Elég újra, újra és újra nekimenni a betonfalnak, hogy előbb-utóbb összeálljanak a csillagok, és áttörjük azt. Ha nektek ez nem jön be, akkor mi inkább a Mimic Tear segítségét ajánljuk.

Borítókép forrása: FromSoftware