• Elérte az 1 milliárd dolláros összbevételt az Avatar: A víz útja
  • Mindössze 14 nap leforgása alatt
  • Ez a bravúr eddig csak öt filmnek sikerült

James Cameron egy korábbi interjúban elárulta, hogy legalább két milliárd dolláros bevételt kell termelnie az Avatar: A víz útjának ahhoz, hogy egyáltalán megtérüljön a befektetés. A nyitóhétvége számait látva sejthető volt, hogy a film jó úton halad a kitűzött (minimális) cél felé, a kedden elért mérföldkő viszont lényegében bizonyossá tette a sikert. A rendező lélegzetelállító sci-fije ugyanis ezen a napon átlépte az 1 milliárd dolláros nemzetközi bevételt, méghozzá mindössze 14 nap leforgása alatt. Ez a teljesítmény eddig csupán öt filmnek sikerült eddig, a Pókember: Nincs hazaút óta pedig a Víz útja az első, aminek összejött a bravúr. Az is kiderült továbbá, hogy Amerika határain kívül Kínában a legnépszerűbb a blockbuster, ahol eddig összesen 108 millió dollárt termelt. Örülhetnek tehát a Disney-nél, mert nagyon úgy fest, hogy elődjéhez hasonlóan a második rész is bekerül a legjövedelmezőbb filmek közé.