Sokan nagy reményekkel tekintenek az Oculus Rift virtuális valóság technológiára, de talán senki sem olyan izgatott ezzel kapcsolatban, mint a legendás programozózseni, az id Software társalapítója, John Carmack. A lelkesedését jól példázza, hogy munkát vállalt a perifériát gyártó cég frissen létrehozott texasi irodájában, ahol a technikai fejlesztés vezetője lesz.

Carmack elmondása szerint óriási potenciál van a virtuális valóság technológiában, s mindenki, aki most ezen dolgozik, egy igazi úttörő, aki a jövőben alapvetőnek vett lehetőségek alapjait fekteti le. Ugyanakkor belátta ő is, hogy még hosszú utat kell megtenni, ameddig készek lehetnek, de nagyon várja már, hogy a még felfedezetlen problémákat is megoldja.

Az azonban, hogy John Carmack csatlakozott az Oculus csapatához, nem jelenti azt, hogy otthagyta volna az id-et, vagy a másik, űrrepüléssel foglalkozó mellékállását, az Armadillo Aerospace-t. A Bethesda marketingfelelőse, Pete Hines közleményben tudatta a világgal, hogy Carmack még mindig az id Software tagja, majd pedig később maga a fejlesztő is megerősítette mindezt, mondván, jelenleg három állása van, amiből a legtöbb figyelmét az Oculusra fordítja.

John Carmack az Oculus Riftet fejleszti