Az XCOM-hoz hasonlóan egykor a Syndicate-széria is egy stratégiai játék volt, de az UFO-vadászós TBS-sel ellentétben nem úgy néz ki, hogy a rajongók kedvéért lesz RTS-epizód a Syndicate-ből, így bele kell törődni abba, hogy a szeretett sorozat FPS-ként folytatja az útját. A cél nyilván az, hogy egy új közönséget fogjanak meg, hiszen a mai játékostársadalom nagy része jó eséllyel még csak nem is hallott az 1993-as eredetiről, s tudva azt, hogy a jelenleg a belső nézetes lövöldék hozzák a legtöbb pénz kézenfekvő volt ez a váltás.

Maga a játék egyébként egyáltalán nem tűnik rossznak, sőt az eddig kiadott videók és megtudott információk alapján bizakodóan várjuk a február 24-i premiert, de előtte szerencsére még lehetőségünk lesz kipróbálni a játékot, hogy személyesen is meggyőződjünk a minőségről.

A négy főt támogató kooperatív módra koncentráló demó valamikor január végén fog megjelenni, de kizárólag csak konzolokra. A teljes játék kilenc missziója közül a Western Europe névre keresztelt küldetést teljesíthetjük, amiben az a feladatunk, hogy miután sikeresen behatoltunk a Cayman Global épületébe, kivégezzük Enrico Gabron ezredest, s ellopjunk néhány tervrajzot.





Még valami: akinek esetleg hiányozna az eredeti játék, az a Good Old Games kínálatában csütörtöktől beszerezheti mindösszesen 6 dollárért, természetesen DRM nélkül, a hivatalos kézikönyv digitális kiadásának és néhány művészi munkának, illetve avatarnak a társaságában. Továbbá egy kisebb játék is indul, melynek keretében tíz kreatív felhasználó ingyen töltheti le a játékot, ha pedig az illető Facebookon, vagy Twitteren nevezett be, nem csak magának, hanem a társainak is megnyerte a játékot. Nem kell mást tenni, mint a kapcsolódó oldalon / Facebookon / Twitteren leírni a tökéletes csapatot, annak nevét, tagjait és módszereit. A játék január 19-ig tart, és nem lehet mindhárom oldalon benevezni.