Az Epic Mickey: The Power of Two névre keresztelt folytatás alapvetése hasonló az első részhez, tehát itt is befolyásolják a játék világát Mickey döntései, a játékmenet azonban jóval kiforrottabbnak és tartalmasabbnak ígérkezik. Egyrészt a fejlesztők javítanak a kamerakezelésen, másrészt pedig kooperatív móddal látják el a játékot. Az egyes számú játékos Mickey-t irányítja, aki a mágikus ecsettel és hígítóval hárítja az akadályokat, a másik játékos pedig Oswaldot, az ikonikus egér elődjét, s annak az elektromosságot befolyásoló távirányítóját kezeli majd.

A Junction Point Studios feltett célja, hogy miután az első részben sikeresen szőtték bele Oswaldot a Disney-történelembe, a második részben igyekeznek megkedveltetni a karaktert, ami persze egyáltalán nem könnyű feladat, hiszen a Walt Disney által megálmodott egérre vonatkozó jogokat 1928-ban szerződéssel kapcsolatos problémák miatt elvesztette a cég, s 2006-ig nem is láthattuk sehol a karaktert.

Ahhoz, hogy a rajongók könnyebben kedveljék meg az új szereplőt, az Epic Mickey: The Power of Two-ban minden karakternek lesz szinkronja -- sőt énekelni is fognak. Spector egyik nagy szenvedélyét jelentik a musicalek, s így az új játékában sokszor fogunk énekléssel találkozni, a Mike Himelstein által írt darabok pedig aszerint változnak majd, hogy a játékos jótevő vagy csintalan.

Megjelenési dátum egyelőre még nincs, de várhatóan még idén, vagy legkésőbb a jövő év elején a boltokban lesz.

(A képek az első játékból valók.)