Ahogy aztán lenni szokott, dúlt a szerelem, amelynek frigyéből több, viszonylag egészséges - ha a gyári hibákat, ún. bugokat nem vesszük figyelembe - gyermek is született. Ugyan voltak kérők szép számmal, a hős germán legény végig kitartott asszonya mellett, aki azonban - ahogy az ugye szintén csak lenni szokott - egyre többet és többet követelt az emberétől, és egyre kevesebb lehetőséget adott neki. No de a jódlizós fiatal megunta ám a nőstényállat zsarnokoskodását, és egy nap fogta a kalapját, kedvenc hózentrógerjét, és gyerekeit (Gothic-széria) magára hagyva újra belefogott az agglegényéletbe. Volt is ám nagy keserűség! Tartásdíj nélkül maradtak az árvák!
Kérdezték is anyutól: merre ment apuci, miért hagyott minket magunkra? Ám a nő nem felelt a kérdésre, hanem minden alkalommal közölte a gyerekeivel: foglalkozzatok a saját dolgaitokkal! Pótapát is talált a kölköknek - a Spellboundot -, aki szívét-lelkét beleadva nevelte őket, elsősorban a legfiatalabbat, Gothic hármaskát. Ám a kölök nagyon bonyolult lelkivilágú volt, így a mostohaapusnak nem volt mit tennie: az asszony háta mögött felkereste a jódlizós bajuszos urat, hogy ugyan már segítsen neki felnevelni a fiút.
Itt a vége, fuss el véle!